2017. március 5., vasárnap

PETI CSATÁR! ROHAD MINDEN, MINDEN SZINTEN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.03.04.


Olvasom az újságot, meg még az MTI-t is, mert ennyire hülye vagyok én. Azt látom, hogy éppenhogy-alighogy összecimboráltunk minden fronton a derék Egyesült Államok derék kormányával, és telefonon több ízben is a meleg szarig benyaltunk az újabban barátinak kinevezett USA-nak, a washingtoni politikai korrektség kitörése ellenére az amerikai külügyminisztérium Rex Tillerson nevű illetékes hiányában is nyilvánosságra hozta szokásos emberi jogi jelentését.

Ezt a fránya értelmetlen hülyeséget egyébként 41 éve minden évben közzéteszik. Ha nem tévedek, ennyi idő alatt szép számmal váltották egymást a demokrata és republikánus kormányzatok, úgyhogy az emberi jogok világszerte tapasztalható állapota pártállástól függetlenül többé és kevésbé fontos kérdést jelent(ett) Amerikában. Még akkor is, ha a demokrácia exportja nem bocsánatos bűn.

A jelentést négy évtizede nagy volumenű kutatás előzi meg: az Egyesült Államok nagykövetségeinek, konzulátusainak és misszióinak munkatársai, valamint a helyi civil szervezetek információi alapján állítják össze. Ergo ezt a jelentést – hadd idézzem pontatlanul a random kommentelőt a Donald Trumpba szerelmes, a seggét páros nyelvvel lefetyelő Fidesz-kormány rajongói bázisának háza tájáról – le kell szarni magasról, semmi jelentősége, hiszen ezt még Soros György patásördög balliberális álciviljei lapátolták össze a magyar kormánnyal igazságtalanul ellenséges amerikai diplomáciai testületek hazánkat megszállás és terror alatt tartó képviselői számára.

És valóban, a hír nem érte el a fényesnyelvű kitartottak ingerküszöbét, pedig az MTI ezúttal viszonylag tisztességesen megdolgozott a pénzéért: a Magyarországra vonatkozó kurva hosszú részt (akinek van egy fél napnyi ideje, IDE kattintva elmerülhet a több, mint húszezer szavas összegzésben) szépen kivonatolták annak ellenére is, hogy egyáltalán nem egy kirobbanó sikertörténetről van szó.

Akiknek mégis elérte az ingerküszöbét a
  • „a jogállamiság szisztematikus eróziója”;
  • a fékek és ellensúlyok rendszerének, a demokratikus intézményeknek és az átláthatóságnak a gyengülése;
  • „a független társadalmi hangok 2010 óta tartó megfélemlítése”;
  • a médiapiaci átrendeződéssel összefüggő kormánybarát médiavállalkozások terjeszkedése és a független hangok elhallgattatása;
  • az igazságszolgáltatásra nehezedő politikai nyomásgyakorlás;
  • a magyar gazdaságnak a „barátok iránti részrehajlásban és az államkapitalizmusban” testet öltő lezüllesztése;
  • a Magyar Nemzeti Bankból a bank hat alapítványába történt közpénzátutalás gigantikus korrupciót sejtető jellege;
  • a börtönviszonyok áldatlan állapota, a családon belüli, gyermekek és nők elleni erőszak, stb.,
az is boldogan elintézte annyival a sztorit, mint a kormánypárti trollok: kijött az Obama-kormányzat utolsó emberi jogi jelentése, pont senkit nem érdekel. Tiszta szerencse, hogy jövőre már ezzel sem lesz bajunk. Bár messzemenően egyetértek azzal, hogy a jelentést nyilvánvalóan az előző adminisztráció állította össze, van itt egy jelentéktelen részlet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.