2017. március 11., szombat

SZÉTBASZOTT ORSZÁG?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.03.11.


...Ezért aztán kell pár szót szólnom ennek kapcsán, annál is inkább, mert tavaly nyáron gondoltam valamit arról is, hogy a Fidesz tusványosi köldöknéző házibuliján bazsevált a Quimby zenekar, és a következetesség kedvéért most egymáshoz kellene illeszteni a kockákat. Afelől semmi kétségem nincs, hogy a Magyar Idők-Origo tengelyen már a történet Gyurcsány-Soros szálát igyekeznek szorgalmas nyelvcsapkodások közepette felgöngyölíteni, meg a kottákat, meg a Simicska tévé háttérhatalmi törekvéseit. Nem érdekel különösebben.

Ha össze akarnám foglalni röviden a múltat: azt gondoltam tavaly nyáron, amikor a Quimby zenekar Facebook-oldalán posztolta a tényt, hogy Orbán Viktor és a Fidesz társaságában tolják a bulit a tusnádfürdői szellemi posványban, hogy mégis mit keresett a zenekar a Fidesz nemzeti alapon kirekesztő-megbélyegző dzsemboriján?

Igen, azt írtam akkor, hogy a gyomrom nem veszi be, és nem tudom leszarni, hogy pár méterrel a Quimby koncertjének színpadától korábban kétpofára fröcsögő hazafiak betegnek nyilvánították a melgeket, megalázó kijelentéseket tettek a nőkre, ki tudja hányadszor gyalázták frontálisan az Európai Uniót, nyíltan kiálltak egy rasszista, gyűlölködő, elmebeteg f*sz mellett. Számomra nem volt érv, hogy a zene szeretete mindent felülír és nem számítanak ezek a dolgok.

Ezt az álláspontomat ma is fenntartom. Ma, amikor azzal szembesültem, hogy Kiss Tibi – aki saját bevallása szerint nem akar szögesdrótok, vasfüggyönyök és falanszterek világában élni, de tavaly nyáron mégis a vasfüggönyépítő, néhai forradalmárból diktátorrá avanzsált személyiségzavaros házibuliján muzsikált – az asztalfiók számára (legalábbis egyelőre) kőkemény rendszerkritikus szövegeket írogat.

Aki megnézte a fenti videót, láthatta, hogy a Quimby frontembere teljes természetességel, majdhogynem büszkén számolt be saját alkotásáról, a műsorvezetőnek sem sikerült félbeszakítani a szavalásban. Nem tudom, mi ez, remélem, nem vers, bár forradalmi, a lázadást szimbolizáló nevezzük bárminek tökéletesen megfelel. Tudom, hogy ilyenkor jönnek a széplelkek, a fanyalgók, a mimózák, vagy az álszentek és megbotránkozva elfordulnak, hogy úristen, hogy lehet így, mi ez a borzalom. Hát milyen ember az, aki ilyen stílusban nyilvánul meg és különben is. Hát ha van valami, ami engem egyáltalán nem zavar, akkor az a stílus.

Lehetne ezt másképp is kifejezni, igen, lehetne szebben. De maximum a vers műfaji igényei miatt. Már ha ezt versnek tekintjük. Én nem tudom, minek kell tekinteni, és a kurva anyátok sem hiányzik belőle. Majd Bayer Zsolt szakértő megforgatja jól a szemeit azon, hogy hogy lehet így. Teljesen lényegtelen. Egyedül annak van jelentősége, hogy erről van szó, Tibi! Szétbasszák az országot, hülyének néznek és megaláznak mindenkit, de talán ami a legrosszabb, hogy a Varangykirály és népes zenekara a büdös sárban dagonyázó néppé züllesztette a nemzetet.

Jól látod, Tibi! Eddig is jól láttad. Szerintem jól láttad. És pont ezért nem értettem, most se értem, mi volt az tavaly. Mert ez már túl van azon a ponton, hogy bármilyen közösséget lehetne vállalni a varangyokkal. Már leírtam: ha nem abban a rohadt állapotban lenne ez az egész ország, amiben van, ha az ember kimaradhatna a napi politika mocskából, ha tökmindegy lenne, ki kormányoz, mert minden rendben van, akkor annak sem lehetett volna és most sem lehetne jelentősége, hogy a Quimby hol lép fel, kinek a milyen rendezvényén. De itt ez van, amiről írsz, Tibi!

Hogy normális ember epét hány ettől a bűztől, ettől a pusztítástól, ettől a korrupt félfeudális mocsártól. Ha pedig művészemberről van szó, akkor szerintem hatványozottan érvényes, hogy van az a pont, amikor már kötelezően állást kell foglalni. És már azt sem lehet mondani, hogy nem politizálok a dalaimmal, mert akkor tökmindegy, hogy az asztal fiókjának mit írok, az senkit nem érdekel. Ezt a verset (nevezzük annak, bár nem egy Ady veszett el benned) – ha már így elszavaltad nekünk -, akkor be kell vállalni és ki kell venni a fiókból. Fel kell állni vele a színpadra és bele kell üvölteni az arcunkba. Ha egy művésznek van véleménye a körülötte hullámzó mocsokról, és úgy érzi, hogy ez már az a büdös sár, amiben valamennyien dagonyázunk, és amibe valamennyien belefulladunk, akkor vállald be, Tibi!

De akkor ne a Varangykirálynak húzd a talpalávalót, mert az úgy nem megy. Akkor legyél pióca, Tibi! Ne verseket írj magadnak, hanem dalokat a közönségnek. Beleértve a másfélmillió káposztafejet is. Vállald be, hogy itt már nem lehet smúzolni, vigyorogni, és szép szavak kíséretében jó étvággyal fogyasztani a moslékot. Mert akkor mi is segítünk a Varagykirálynak szétbaszni ezt az országot.

3 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.