2017. március 16., csütörtök

VENDÉGÍRÁS: VARANGYKERÍTÉS

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
- VENDÉG
Szerző: Adam Frey
2017.03.15.



...'Nagy egy hülye vagy te Árpi, nagy egy hülye. Az összes létező hely közül, pont ide kellett letelepítened a magyarokat, a lejtő aljára?! Erre aszongya: szélvédett hely volt. Hát, mondom, szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is!?" (Hofi)

Nincs jobb recept a hazugságok ellen egyelőre, mint folyton rácáfolni az agyzsibbadásig sulykolt rengeteg hülyeségre, ha százszor elmondják, százegyedszer is: itt nem az az okos, aki enged, de szamár, aki csendben tűri. S hiába velük a hatalom, sőt a szuperhatalom, aminek pöffeszkedő fői mostanában eleve annyi hagymázas hülyeséggel böfögik tele az étert, hogy a mi varangyunk brekegése legfeljebb úgy hat mellette, mint a trágyadomb felett eleresztett halvány légypiszok: annyit mindig megtehetünk, hogy a kezünket felemeljük és ellegyezzük az orrunk alól, bármit szellentett is oda. A nagy trágyadombok (értsd: Trump, Putyin, Erdogan) egyelőre még messze vannak, és nem is fog örökké felőlük fújni a szél. A helyzetünk pedig – éppen jelentéktelenségünk miatt – korántsem olyan kedvezőtlen, mint gondoljuk, és ha sokan emeljük fel a kezünket, és ismételjük meg újra és újra ugyanazt a hessentő mozdulatot, bizonyosan enyhíthetünk a fojtogató bűzön.

Varangyunk legutóbbi böffentései miatt írom ezt, különösen ahhoz kapcsolódva, amelyikben végvári vitézeket vizionált, meg ahhoz, amelyikben (nem először, de nem is utoljára) azt találta mondani polkorrektről lefordítva, hogy a kelet-európai népek rasszisták és idegengyűlölők, mivel a történelmi tapasztalat erre tanította őket. Brüsszel és főleg Soros ne mondja meg, mi a jó nekünk, tudjuk mi azt, ahogyan azt is, hogy mi a rossz. Rosszak a migránsok, mert csak. Mert nézzünk K-Európa térképére, nézzük meg a nemzetiségi viszonyokat meg a határok változásait – gondolom erre gondolt, hogy gondoljanak ott a kényelmes nyugati nyugalomban.

Szavai mögött a török időkből megörökölt és generációról generációra újraélt kettős identitásunk köszön vissza, ami oly kedves a fülünknek, mint nótában a nyári estén kertek alatt bódorgó cigány és oly ismerősen csiklandozza ínyünket, mint karcagi birkapaprikás az augusztus 20-i vursliban. Önképünk két egymással harcoló vonásáról van szó, kuruc-labanc, népi-urbánus, keresztény-turáni, városépítő-városromboló, európai-ázsiai, római és szittya örök dichotómiájáról, amire bölcs varangyunk előszeretettel építi népszerűséghajhászó vartyogásait. Az egyik: mi vagyunk a kereszténység védőbástyája, Európa és a Nagy Európai Eszme dicső védelmezői a délkeleti végeken. A másik: Európa lenéz és nem ért (jogosan, hiszen jövevények vagyunk), s a tetejébe még többször el is árult bennünket, hiszen hol voltak, amikor véreztünk a török ellen? Hol voltak, mikor Rákóczin, Kossuthon kellett volna segíteni? Vagy Trianonban? Hol voltak 56-ban?

Hát persze, hogy sehol. Két dolgot nem kérdez meg többnyire ezek után errefelé senki. Az első, hogy miért, hol is kellett volna lenniük? A másik, hogy: miért, mi hol voltunk? Miért volt bukta Mohács után szinte az egész történelmünk? Nem lehet esetleg, hogy nemcsak a gonosz külföldi hatalmak praktikáinak köszönhető minden? Ja, tudjuk, minket mindig csak kihasználtak a tudjukkik, meg belerángattak minden marhaságba...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.