2017. március 23., csütörtök

VITA HELYETT MENEKÜLÉS ÉS BUNKÓSBOT - ENNYIT TUD A KORMÁNY

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.03.22.


Ha valahol valakik kritikával merészelik illetni Orbánt és/vagy a kormányát, a magyar kabinet két dolgot képes tenni: vagy elmenekül a vita elől, vagy bunkósbotot ragad, és addig üti a kritikust, amíg el nem hallgat.


A Monthy Python – a jövőbe látva – megírta jó előre a magyar kormány vitastílusát. Íme a híres jelenet egyik meghatározó pillanata:

- A vita észérvek logikus sorozatainak ütköztetése, amelyet konklúzió követ.

- Nem!

nnek jegyében bánik el épp a kormány a civilekkel - a Századvég ostoba és demagóg „szellemi” támogatása mellett.

De nem ez az egyetlen ilyen lépése Orbánnak. Tavaly decemberben, nagy sunnyogások közepette hagyta el a kabinet a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű korrupcióellenes nemzetközi kezdeményezést. Épp az előtt, hogy a testület éves közgyűlésén véleményt mondtak volna a magyarországi korrupciós helyzetről.

Inkább Csepreghy Nándor magyarázatát hallgassuk a helyzetről, aki szerint Mészáros Lőrinc épp annyira áll csak közel Orbán Viktorhoz, mint a 10 millió magyar polgár bármelyike. Sőt, a kedves vezető sógora azért nyerhetett közvilágítási közbeszerzéseket, mert a szocialista kormányok így döntöttek. És az interjú tanúsága szerint egyetlen egyszer sem röhögte el magát az államtitkár...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.