2017. április 28., péntek

72 ÓRA

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.04.27.


Nincs már idő alapos megfontolásra, valakinek lépni kell. Vagy annak, aki előjött a farbával, hogy a jelenlegi kormányfő három napon belül perelje be, mert különben igazoltnak látja, hogy az oroszok zsarolják a miniszterelnököt, vagy a címzettnek, kinek holdudvara nemes egyszerűséggel intézte el a bejelentőt azzal, hogy hülyeséget beszél.

Az ultimátumot adó állítja, hogy a kormányfő az oroszok által zsarolható helyzetben van és mindent el fog követni azért, hogy az általa említett, szóban forgó dokumentumok a kezébe kerüljenek és azokat a nyilvánosság elé tárja. Felmerülhet kérdésként, vajon nem kellett volna a bejelentéssel várni, amíg nincs kézben a bizonyíték?

A fentiek „rávilágítanak a párt és elnökének törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására“ – jelentette ki az ultimátumot adó –, írta az ügyről az atv.hu . Lássa be azért mindenki, hogy ennek az egésznek az időzítése sem semmi. Éppen a brüsszeli vita-vizitre esett a megszabott 72 óra.

Lassan le is telik. Ki mit lép ezután? Az kevés, hogy az ultimátumot adó igazoltnak látja bejelentését, amennyiben a címzett nem perli be őt ezért a kijelentéséért. Ennél azért több kell valamivel. Legalább csipetnyi bizonyítékocskával meg kell még fűszerezni ezt az egészet, mert különben a bumeráng visszaüthet, ráadásul hetedíziglen – politikai következményeiről már nem is beszélve!...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.