A KÖZOKTATÁS MEGVÉDÉSE LESZ AZ ORBÁN-KRITIKUS ELLENZÉK IGAZI ERŐPRÓBÁJA

KETTŐS MÉRCE BLOG - VENDÉG
Vendégszerző: Barkóczi Balázs
2017.04.21.

A kormány legújabb, a gimnáziumi férőhelyek csökkentését célzó rendelettervezete az önmagát újratermelő elit iskolapéldája – kár is erről vitatkoznunk. Arról már sokkal inkább kellene, hogy amíg a munkásosztály gyermekeinek a közoktatásból való kiszorítása ilyen leplezetlenül folyhat, addig a liberális középosztály, és a pedagógustársadalom miért érzi úgy, hogy jobb esetben hallgatásával, rosszabb esetben akár tevékenyen is legitimálni köteles ezt a folyamatot.

Olvasom a HVG-n, hogy egy budapesti, meg nem nevezett „elitgimnázium” meg nem nevezett vezetője bevezetné a csak az „elit intézményekre” érvényes felvételi rendszert. És ha mindez nem lenne eleve sírnivalóan disztópikus, még ennél is tovább megy: véleménye szerint a középiskolai felvételiket egy „központi javítóbrigádnak” (sic!) kellene értékelnie, hiszen személyes tapasztalata szerint számtalanszor előfordult az, hogy a más iskolában tanító kollégák megengedőbbek voltak a tanulókkal, „holott egy jobb helyre tizedpontokon is múlhat a bekerülés”.

Foglaljuk össze az eddigieket! Egy: az „elitgimnázium” vezetője a kormány szegregáló rendelettervezete kapcsán nyíltan kimondja, hogy vannak gyerekek, akiknek „képességeik folytán”inkább kijár a színvonalasabb oktatás, mint más, szerencsétlenebb sorsú társaiknak. Vagyis nem csak elismeri és helyesli a magyar közoktatásban meglévő egyenlőtlenségeket (amik sokszor a tanulók szociális helyzetének, családi hátterének, az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségének következményei), de támogatja annak további mélyítését. Kettő: ennek ellenére vannak tanárok, akik indokolatlanul hozzásegítenek gyerekeket ahhoz, hogy részt vegyenek a csak a kiválasztottaknak elérhető képzéseken, és ez az „elitgimnázium” vezetője szerint helytelen.

Az oktatási szegregáció államszocialista időszak előtti reakciós, majd sztálinista gyakorlata ugyanazt a célt szolgálta: a hatalomhoz lojális elit újratermelését. Ha máshonnan nem, hát Mikszáth és Móricz novelláiból fájdalmasan ismerős ez a világ: a társadalmi mobilizáció hiánya, az osztályalapon osztogatott állami pozícióban tespedő dzsentrié. Minden, a tudáshoz való hozzáférés jogát önkényesen megszorító és korlátozó rendelet ehhez a valósághoz visz minket közelebb. Nem csak végletekig mélyíti a már így is meglévő társadalmi szakadékokat, de saját státuszába betonozza be a burzsoá középosztályt csakúgy, mint azokat, akiket a társadalom már régen kivetett magából. Azokat, akiknek gondjaira, álmaira, félelmeire ez a hatalom és ez a középosztály vagy nem rezonál, vagy azokat egy külső ellenségkép megalkotásával az általa meghatározott értelmezési keretek közé szorítja, annak fókuszába a migránst, a cigányt, vagy éppen a brüsszeli bürokratát helyezve Illúzióink ne legyenek: a valódi hatalomhoz még ez a saját státuszában megerősített, újratermelésében biztosított középosztály sem juthat közelebb. Kiváltságos helyzetének hála kifejlődhet benne egyfajta kritikai attitűd, és ebből fakadó ntellektuális felsőbbrendűségébe vetett hite talán ideig-óráig még vigasztalhatja is. Nem árt azonban tudnia, hogy a a hatalom birtokosai gondosan és időben visszanyesegetik majd a számukra kényelmetlenné váló vadhajtásokat...

ITT OLVASHATÓ