2017. április 12., szerda

B. ZS.-NAK JOBBULÁST

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.04.11.


A mostani tüntetések kapcsán sok tanulságot lehet majd levonni. Párat majd a jövőben. Párat pedig akár napjainkban is. Az egyik ezek közül kétségtelenül az, hogy nem lehet mostanság bayerzsótinak lenni. Mert képzeljük el, hogy adva van egy alapvetően nem nyomorgó, és alkalmasint lovaggá is ütött figura. Akinek mégis gyűlölnie kell. Szakmányban.

Még akkor is, ha ehhez bele kell szállnia a CEU megvédéséért, de hovatovább az egész magyar felsőoktatásért a fiatalok jövőjéért, a jogállamiság maradékáért tüntetőkbe. Miközben szegényt a kutya sem fenyegeti. Mármint a hangokon kívül. Ahogy valójában a vezérét sem fenyegette a kutya sem. S talán most is a hangok a legveszélyesebbek. Amiket vagy belsőleg, vagy a keleti telefonvonalakon hall. Ám Bayer mégis gyűlölködik és fenyeget. Ráadásul úgy, hogy valójában egy szerzőtársa cikkét vezetné fel a szöveg, amiben ledobja a láncot. Így nem csak, hogy normatívan fenyegetőznie, de még az a sikerélménye sem lehet meg, hogy legalább személyében egy jó hosszú katarzist él át. D természetesen az is lehet, hogy az előző kitétel téves. Mármint a normatív megnyilatkozás. Elvégre a blogért talán nem fizet saját magának. Így aztán okkal intézi el röviden a most tüntetőket. Amúgy egy laza csuklómozdulattal.

Azzal vezetve fel az egész gondolatsort, hogy közli: „záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent”. Ami világos, és őszinte üzenet. Őszintén beszél arról, hogy Bayer olyan szervezetekkel tart kapcsolatot, amely csak a jelre vár, és egyfajta véderőként az utcára vonul. Ez lehet természetesen az esedékes békemenet éppen úgy, mint valami egészen más. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a koránál fogva Bayer szocializációs korszaka, legalább részben, a „munkásököl vasököl” korszakára esett nyugodtan feltételezhetjük, hogy ismerte a munkásőrséget. Legalább hírből. Amikor tehát a fenyegető fejtegetést azzal ragozza, hogy „aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni”, nyugodtan hihetjük, hogy akár a munkásőrséggel analóg, és talán utcai megtorlásokra felkészült bandában gondolkodik. Feltéve, ha nem csak a sötétben kiabálva akar nagyot mondani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.