2017. április 9., vasárnap

EGY DÍSZPOLGÁRRÓL

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.04.08.


Össze nem tartozó események: Konrád György nyílt levelet írt Magyarország miniszterelnökének, és Gerasdorf bei Wien díszpolgárává fogadta Benedek István Gábort.

Évek óta mondom, kiabálom, ismételgetem, hogy ne tessék leírni, a magyar miniszterelnök nem antiszemita. Azért ne tessék, mert az, egy sunyi, gyáva, ócskalelkű zsidógyűlölő, aki még most sem meri kimondani, pedig már szerinte vége e politikai korrektségnek, hogy utálja a zsidókat, jobban, mint bárki mást, pedig különben mindenkit utál, csak saját magát szereti, de azt rajongó imádattal.

Most végre Konrád György is leírta, a Kossuth-díjas író. Nem tudom, miért gondolom, hogy ennek lesz valami következménye, a lap példányszáma (amiben a levél megjelent) töredéke annak, amennyi hallgató előtt elmondtam 1998-tól kezdve számtalanszor, mégsem történt semmi. Azaz valami mégis: eltávolítottak a Rádióból. Most már bízvást kijelenthetjük, örökre. Egy antiszemita országban (a "felmérések" adataitól eltérően változatlanul állítom, a lakosságnak legalább a 90 százaléka minimum szalonzsidózó) fel sem tűnik, ha az elsőszámú tisztségviselő is antiszemita. Én csak azt nem értem, hogy Európa hogyan tűrheti ezt. Nekem nem hitték el (600 000 volt a legalacsonyabb hallgatottságom, az ember azt hinné, ez már valami), remélem, Konrádnak most már elhiszik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.