2017. április 19., szerda

EGY VÁRATLAN ESÉLY

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.04.19.


Nagyon érdekes helyzetet teremtett a brit miniszterelnök azzal, hogy bejelentette, június 8-ra előrehozott parlamenti választásokat írna ki. Politikus ilyet nyilván akkor tesz, ha biztos a dolgában (pláne, ha egyébként még bőven lenne ideje megmérettetni magát), ám Theresa May húzásának megvannak a maga veszélyei.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a kormányzó konzervatívoknak 21 pontos, biztos előnyük van a megtépázott, magához térni nem nagyon tudó Munkáspárt előtt, Theresa May tehát látszatra semmit nem kockáztat egy esetleges előrehozott választással.

(Az „esetleges” szónak csak annyi a jelentősége, hogy a választások kiírásához a parlamenti alsóház kétharmadának jóváhagyása szükséges, ám miután a Munkáspárt és a Liberáldemokraták is jelezték, hogy részükről OK a dolog, ennek nyilván nem lesz akadálya.)

„Tavaly nyáron, miután az ország megszavazta a kilépést az Európai Unióból, Nagy-Britanniának biztonságra, stabilitásra és erős vezetésre volt szüksége. Miniszterelnökségem kezdete óta ezt sikerült megvalósítani” – indokolt Theresa May.

„Az azonnali pénzügyi és gazdasági veszélyekről szóló előrejelzések ellenére a népszavazás óta a fogyasztói bizalmi index nem csökkent, rekordszámú munkahely, és minden korábbi várakozást felülmúló gazdasági növekedés van az országban” – tette hozzá a brit kormányfő, akinek a mandátuma, a parlamenttel együtt, 2020-ban járt volna le...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.