- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017,04.04.
A tudás, az intelligencia, a szakmai zsenialitás sem ér egy lapátra való kutyaszart sem, ha nincs mögötte az az erkölcsi tartás, ami értelmet ad mindennek a tudásnak. Az önmagáért való tudás pontosan az, aminek hangzik: önmagáért való. Önző. Haszontalan. Értéktelen. Ha nincsenek elvek, mégpedig általános érvényű elvek, akkor szarni a felhalmozott tudásra, az csak lom. Hulladék.
Képtelen vagyok tisztelni a bármekkora tudású embert, ha az nem érzi a saját felelősségét abban, ami ebben az országban történik. Itt emberek élnek. Nehogy már egy nagyítóval vizsgálgassa valaki az országot, mint valami egzotikus rovart, miközben a bűnbanda keresztülszúrja egy rohadt nagy gombostűvel. Ezerszer értékesebb az a nyolc általánost végzett ember, aki végiggürizte az életét, fogalma sincs a magas tudományokról, nem ért a gazdasági-társadalmi folyamatokhoz és soha nem tudná érthetően, pláne szakszerűen megadni a demokrácia definícióját, de tudja, hogy rohadt nagy baj van és a maga egyszerű szavaival világgá ordítja, hogy baj van.
Neki is van veszítenivalója, az egyszerű kisembernek, a nyugdíjasnak, a kismamának, az egyetemistának. Mindenkinek van veszítenivalója és mindenki fél, aki fel meri emelni a hangját. De tudja – és nem azért tudja, mert 10 éven keresztül tanulmányozta és hozzá hasonlóan pallérozott elmékkel éjszakába nyúlóan vitatkozott erről, hanem azért tudja, mert a belső erkölcsi zsinórmértéke hibátlanul működik – hogy többet veszíthet, mint a pillanatnyi biztonság. Tudja, hogy sokkal nagyobb a tét, mint túlélni a következő napot. Azt is tudja, hogy a közös érdek felülírja az ő egyéni érdekét, de azt is tudja – ha megfogalmazni nem is lenne képes – hogy ez visszahat, mert az egésznek a végén az ő egyéni érdeke is csak akkor teljesülhet, ha az ország érdeke teljesül.
A nagyon okos, a helyzetet rommá elemző, jobb időkre váró értelmiség nem más, mint gyáva szar. Megmagyarázza önmagának is, hogy miért is nem lehet most változást elérni, miközben tudja, hogy merre tartunk. Az sem zökkenti ki a kurvanagy bölcsességéből, hogy számos elismert, nagy tudású ember ordít már jó ideje, felvállalva az egzisztenciális ellehetetlenülést, a mocskolódást, a hatalmon lévők pitiáner bosszúját. Mert ők pontosan tudják, hogy felelősségük van, hogy dolguk van, feladatuk és kötelességük megtenni mindent, amit csak tehetnek. Akkor is, ha éppen nincs látható eredménye és akár reménytelennek tűnik sokszor.
A tudás önmagában semmit nem ér, ha nincs mögötte erkölcsi tartás, nincs gerinc, nincs bátorság és nincs tűz. Soha a büdös életben egy lépést sem jutott volna előre az emberiség, ha nem lettek volna olyanok, akik akár fejjel nem rohantak volna neki a lehetetlen falának, hogy lebontsák azt.
Bármikor megértem azt az embertársamat, aki kevés tudással, alig valami rálátással a folyamatokra fél, nem is érti és amúgy is minden energiáját felemészti, hogy mit adjon enni a gyerekének. És soha nem fogom megérteni, de nem is akarom és nem is vagyok hajlandó megérteni azt az értelmiségit, akinek megfelelő tudása, rálátása, eszközei is vannak, aki elmondhatná, leírhatná, kiüvölthetné az igazságot, de gyáva, erőtlen senki és még meg is magyarázza magának, hogy csak realista és majd előmászik a nyirkos kő alól akkor, amikor az ő végtelen nagy tudására szükségünk lesz.
Maradjatok csak ott, ahol most lapítotok! Ilyen emberekre soha, egyetlen országnak sincsen szüksége. Ücsörögjetek csak a fasza kis tornyocskáitokban és ott penészedjetek rakásra abban a boldog tudatban, hogy de mekkora nagy okosságokra jöttetek rá az idő alatt, ameddig mások felgyűrték az ingük ujját és lapátolják a szart. Mert az magától nem fog eltűnni, drága nagytudású, beszari barátaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.