2017. április 12., szerda

FENN A ZÁSZLÓ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Németh Péter
2017.04.12.


Áder János felemelte mutatóujját és figyelmeztetett. Figyelmeztette a kormányt, hogy a törvény - a lex CEU - szentesítése után kezdje meg az érintettekkel a tárgyalásokat. A köztársaság - ami, mint tudjuk, nincs - elnöke tehát érzékelte, hogy valami itt nincs teljesen rendjén. Illetve ha nem, akkor valahogy értesült az elégedetlenek táborának zúgolódásáról, és talán a tömegdemonstrációról is tájékoztatták őt. Áder azonban, valójában egyáltalán nem emelte fel a mutatóujját, azt inkább arra használta, hogy megfogja vele a tollát és aláírja vele a törvényt. Pedig hát az aláíráshoz fűzött, fentebb idézett megjegyzéséből kiderül: pontosan tudta, hogy a magyar kormány mindenféle egyeztetés nélkül, rohamtempóban zavarta át a parlamenten a nyilvánvalóan diszkriminatív törvényt, és azt is tudnia kellett, hogy bármily erős szakértői gárdával bír, lehet, lehetne találni fogást, kifogást az új jogszabályon. De ha már ő a legfőbb közjogi méltóság és ugyan meglehetősen korlátozott jogosítvánnyal bír, erkölcsileg vajon miért vállalta azt, amiről - lényegében - maga is leírta, hogy vállalhatatlan? Egy normális jogállamban - amely fölött ugye neki nem csak illenék, hanem kötelessége is őrködni - nem hozunk személyre, intézményre szabott törvényeket, nem hagyjuk ki a kodifikációs folyamatból az érintetteket, odafigyelünk a társadalmi érdekekre és kizárjuk a kormányfői voluntarizmust a parlamenti munkából.

Mindezeket Áder János figyelmen kívül hagyta. Megvárta a végső határidőt, mintha napokon keresztül mérlegelne, majd megtette azt, amit a kormány - Orbán - elvárt tőle. Szóval nincs itt semmiféle mutatóujj; Áder magából csinált paródiát, amikor utólagos egyeztetésre intette a végrehajtó hatalmat. Nyilván maga is tisztában volt vele, hogy ezzel nem nyugtatja meg a tiltakozókat, és talán az sem érte meglepetésként, hogy még hétfőn este, néhány órával az aláírás után, tüntetők lepték el a Sándor-palota környékét. Az elnök, gondolom, nem nagyon izgult miatta, tudta, hogy ezek a zömében fiatal demonstrálók nem azonosak a bő tíz évvel ezelőttiekkel, azokkal, akiknek mozgatása, alarmírozása máig tisztázatlan, de az akkori ellenzékhez való kötődésük erősen feltételezhető. Ezek nem fognak gyújtogatni, autókat borogatni, a maximális (siker)élményük abban merül ki, hogy kitűzik az Európai Unió zászlaját a Magyar Rádió épületére, hogy az akciónak azért legyen egy kis 56-os fílingje. És nem lesz nagyobb botrány a szerdára tervezett tüntetésen sem, ha csak valakik nem gondolják úgy, hogy ellentétes érzelmű szabadcsapatokat küldenek a tiltakozók közé. Nagy valószínűséggel marad a békés énekelgetés, na nem bánom: a kormányellenes rigmusok és a végén az uniós zászló...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.