2017. április 20., csütörtök

HASONLATOS AUTOKRÁCIÁK, PÁRHUZAMOS CIVILTÖRVÉNYEK - INTERJÚ SZ. BÍRÓ ZOLTÁNNAL

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2017.04.19.


A magyar – orosz civiltörvény közötti párhuzamról, az orosz törvény megalkotásának folyamatáról, ennek mozgatórugóiról beszélt a szerdai Reggeli Gyors vendége, Sz. Bíró Zoltán. A történész szerint Magyarországon autokrácia van, ami egyre inkább büntetővé, megtorlóvá válik, hasonlatosan az orosz autokráciához.

Sz. Bíró Zoltán szerint 2004 őszén volt az első jele annak, hogy az orosz állampárt ellenőrzés alá akarja vonni a civil szervezeteket. Ekkor zajlott az ukrajnai narancsos fordulat, ami egy három fordulóssá dagadt elnökválasztásban csúcsosodott ki. „Az alkukkal, utcai tüntetéssel zajló eseménysorozat végül a nyugatos irányt választó Viktor Juscsenko győzelmével zárult” – mondta el a történész, majd az orosz helyzetképpel folytatta: „Oroszország ebben a periódusban hihetetlen tempóban növekszik, a gazdasági Putyin leső két elnöki ciklusa idején, vagyis 2000-től 2008-ig évi 7-8% növekedést produkált, a jövedelem és a reáljövedelem évről évre 10-10%-kal nő, tehát Putyinnak minden oka megvolt a magabiztosságra. Ennek ellenére 2005 tavaszán nagyon érdekes dolgok történnek Oroszországban, és az az első hulláma annak, hogy azokat a civil szervezeteket, amelyek a kilencvenes évektől kezdtek megtelepedni Oroszországban elkezdik megrendszabályozni. A korábban bejegyezett szervezetetek arra szólítják fel, hogy újra regisztráltassák magukat, ezzel egy időben a regisztráció feltételeit megszigorították, illetve a pénzügyi hátterük vizsgálata, ellenőrzése, a korábbiakhoz képes is jóval szigorúbbá vált.”

Ezeket az intézkedéseket az ukrán narancsos forradalommal magyarázta a szakértő: „Az orosz olvasata a 2004-es színes forradalomnak – és általában a színes forradalmaknak, hogy ez nem egy belülről induló változás volt, hanem egy kívülről irányított forradalom volt. Mégpedig a civil szervezetek logisztikai hátterét felhasználó mozgalom volt és a sikerét is ennek a külföldi beavatkozásnak, anyagi, logisztikai segítségnek köszönheti. Tehát az orosz törvénymódosítás preventív felkészülésnek tekinthető egy olyan helyzetre, amikor kevésbé jó körülmények között kell kormányozni. Ekkor még - 2005 tavaszán - nem jelenik meg a későbbi időket meghatározó idegenügynöközés, tehát nincs politikai kompromittálási szándék, hanem a felügyelet megerősítése a fontos újdonság. Még egy fontos dolog történt ekkor a civil szerveztek megrendszabályozásán túl: elkezdenek létrehozni úgynevezett gongó szervezeteket, tehát kormányzati nem kormányzati szervezeteket. Ezt úgy kell érteni, hogy a kormányzat létrehoz olyan szervezeteket, amelyek azt imitálják, hogy civil szerveztek. Ez 2005-ben kezdődött el Oroszországban, amikor létrehozták az olyan szervezetetek, mint pl. a Nashi (azaz Miénk), vagy a Molodaya Gvardiya (Ijfúgárda) amelyek nagyon jelentős állami támogatás kaptak. Ezek a szervezetek kifejezetten azért jönnek létre, hogy a hatalmat ne lehessen az utcán se megverni. Mert azt megtapasztalták a 2004es ukrajnai fejleményekben, hogy azért lehetett az elit egy részét tárgyalóasztalhoz kényszeríteni, mert az utcán tízezrek, százezrek hömpölyögtek heteken keresztül, télben esőben, szélben. Az ekkor megvalósított intézkedésekkel Putyin egyszerre volt éleslátó és paranoid. Egyfelől látta, hogy a 2004-es ukrajnai elnökválasztásra – pestiesen szólva - hosszú hónapokig gyúrtak nyugaton és Ukrajnában egyaránt. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy az a választás akár évtizedekre is eldöntheti Ukrajna geopolitikai orientációját, vagyis azt, hogy elindul-e a nyugati modell felé, vagy ott marad Oroszország érdekszférájában és ugyanazokat a mintákat fogja évtizedekig követni. A nyugat próbálta segíteni azokat a csoportokat, amelyek nyitottabbak, a nyugati világgal együttműködőbbek voltak, és Oroszország is minden beleadott, még plakátkampányt is indított.

De színes forradalmat csak ott lehet csinálni, ahol van valami olyan esemény, ami mozgósítja a társadalom jelentős részét” – jelentette ki Sz. Bíró Zoltán – „és ez többnyire egy elcsalt választás.

Ebből a szempontból nem mindegy, hogy azért avatkozik-e be valaki, hogy az elcsalt választást bizonyítsa, vagy annak érdekében hogy elfedje azt. Elég konkrét a különbség, hogy azok pártját fogod-e, akik korrekt, tisztességes, méltányos választást akarnak, vagy azok oldalára állsz, akik úgy gondolják, hogy a stabilitás érdekében egy kisebb-nagyobb csalás belefér.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.