2017. április 7., péntek

HOGY NE LEGYEN OLYAN BÜDÖSLÁBÚ TAHÓ, MINT AZ APJA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.04.06.


...Folyamatosan harcban állunk, amivel nekem már rohadtul teli van a puttonyom. Neked is? Hol a migráncsok, hol Soros, hol Brüsszel, régebben az USA is, de aztán nem, mert a szocio illetve a pata azt hitte, majd most jó haverok lesznek, Trump meg tojik szegény csóri fejére, szóval lehet, hogy majd megint az is megtámad minket.

Belső ellenségnek meg itt vannak a liberálisok és most főleg a Közép-európai Egyetem (CEU), amit ki kell nyírni, be kell szántani és a helyét beszórni szenteltvízzel, vagy fokhagyma-granulátummal, vagy mit tudom én mivel. Az már biztos, hogy az ilyen egyetem rohadalom, dögvész, bubópestis, csaló, hazudó, gagyi és ellenséget nevel. Arról nem beszélve, hogy ide még nem sikerült valami fasz pártkatonát benyomni kancellárnak, vagy minek. Pedig Németh Szilinek passzentos lenne. Szóval ki kell csinálni.

Igaz ugyan, hogy az Orbán nevű – Ráhel néven – a saját lábunkon álló gyereke pont ilyen egyetemen tanult Svájcban és az Áder nevű gyereke is ilyen egyetemen tanul Londonban. Szóval ez egy olyan egyetem, ami a magyar parasztnak nem kell, mert a végén még elkezdene gondolkodni az istenbarma. Ez csak az úri közönség kölkeinek kell, de azoknak is lehetőleg külföldön. Nincs ebben semmi különös, Putyin gyereke meg Hollandiában tanul. Na és akkor? Diktatúrák és banánköztársaságok szokása, hogy a megnyúzott nép nyakán hájasodó vezér külföldi elitiskolákban taníttatja a gyerekét. Gondolom azért, hogy ne legyen olyan büdöslábú tahó, mint az apja. Ez mondjuk nem mindig jön össze, bár Áder lányát nem ismerem. Na de.

Aki nem hülye, az pontosan látja, hogy a felcsúti ki akarja vinni, vagy ki akarja rúgatni az Unióból Magyarországot. Aki meg hülye, az haljon meg szerintem. De kirúgatni nem lehet, nincs ilyen opciója az uniós szabályozásnak, vagy minek. Szóval csak az iszapbirkózás megy, az óbégatás meg a nemzeti konzultáció, hogy inkább akarok-e jól élni, vagy szarul. A végén meg úgyis szarul fogok, mert ezek a szendvicsből is kilopják a parizert...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.