2017. április 2., vasárnap

HOGYAN LEHET ORBÁN EURÓPA URA?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.04.02.


Orbán nemcsak a pénz miatt nem távozik az EU-ból. Abban bízik, hogy megvalósítható a kereszténydemokrata alapító atyák terve, a “keresztény Európa” álma. Ez a felvilágosodás, a liberális demokrácia felszámolása lenne, visszatérés a jogfosztó katolikus Európába.

A “keresztény Európa” csak a nevében keresztény. A “keresztény Európa” jogfosztás, az egyéni jogok elsőbbségének, az emberi jogoknak a felszámolása, egy ideológiai elnyomó állam alá rendelése. Hétköznapi értelemben ezt szoktuk “keresztényfasizmusnak” nevezni. Az Európai Unió a Vatikán (II. János Pál) és a német kereszténydemokraták találmánya volt, amelynek lényege az, hogy a “keresztény gyökerekre” való hivatkozással a Európai Unió a felvilágosodás előtti Európa újraegyesítése lett volna, a pápa szellemi fősége alatt.

Ez meghiúsult, amikor az Unió alapszerződéséből kimaradt a “keresztény gyökerekre” való hivatkozás, s a felvilágosodás szellemében, jogállami, liberális demokratikus Európai Unió jött létre. A politikai katolicizmus az első perctől kezdve ennek felszámolását tűzte ki célul. A rekatolizált “keresztény Európa” első megvalósult mintaállam a Nemzeti Együttműködés rendszere, amely az alaptörvény preambulumában olvasható keresztény alapokra épül. A nemzetet újra a katolikus vallással (Szent István), az államot az egyházzal (Szent Korona) azonosítja. Ebből vezették le Orbán autokratikus, fasiszta rendszerét, amely a katolikus vallási államokhoz hasonlóan totális rendszerré, diktatúrává növi ki magát.

Mielőtt rátérnénk arra, hogyan lehet ebből “keresztényfasiszta Európa”, szólnunk kell arról, hogy milyen szellemi, vallási háttere van ennek a folyamatnak. Ezzel akkor is tisztában kell lenni, ha valaki nem hívő, nem vallásos, ha ateista, mert enélkül nem érti meg, mi zajlik le körülötte. Akik ezeket a folyamatokat mozgatják, azok ezeket a szempontokat követik.

A felvilágosodás lyukat ütött a katolikus Európán, amely az Isten országát az egyház világi uralmában látta megvalósítandónak. Ennek érdekében fonódott össze az állammal. Mindez ellentétes a Bibliával: ami létrejött, az nem az “Isten országa”, és nem is a kereszténység. A világ azonban csak nehezen mert szembeszállni ezzel, mert az Istennel való fenyegetés a nem hívőkre is hatott. Emellett voltak evilági meggyőző érvek is, mint a máglya.

A felvilágosodás a Biblia szellemében szétválasztotta Isten országát a földi világtól, ahogy Jézus mondta, hogy “az én országom nem evilágból való”. Szétválasztotta az egyházat államtól, és az államot a világi jogra, nem a valláserkölcsre alapította. Ez azt jelentette, amit Jézus mond a konkoly és a búza példázatában: a búza és a konkoly, a jó és a rossz együtt nő. Nem kell a konkolyt kiszaggatni, mert azzal a búzát is kiszaggatnák. Ez nem az állam dolga.

A liberalizmus ezért nem avatkozik be az emberek erkölcseibe, nem kényszeríti az egyház erkölcseit a megtéretlen, egyházon kívüli emberekre. Nem szaggatja a konkolyt. A liberális államfelfogás tökéletesen egyezik Jézus Krisztus példabeszédével. A politikai katolicizmus azonban, amely az egyház és az állam szétválasztása után felvette a felvilágosodás elleni küzdelmet, magát a búzával, a liberalizmust a konkollyal azonosította.

Azt állította, hogy a kereszténység erkölcs, a liberalizmus erkölcstelenség. Egyik sem igaz, mert a kereszténység nem erkölcs, hanem újjászületés, a liberalizmus pedig nem erkölcs, hanem jog: erkölcsös és erkölcstelen élethez való egyenlő jogot jelenti. A kereszténység nevében azonban úgy állítják be, mintha az egyháznak az erkölcs megőrzése lenne a dolga a világban, és ennek a liberalizmus erkölcstelensége állja az útját.

Holott a liberalizmus mindössze azt akadályozza meg, hogy az állam az egyházi erkölcsöt kényszerítse az emberekre, és a felvilágosodás előtti sötétséget és elnyomást hozza vissza. Ez mindig jogsértéssel jár, az alapvető emberi jogokat tagadja. Így lett a köztudatban a “kereszténység” és a “liberalizmus” egymás ellentéte, a keresztény vallás nevében fellépő szélsőjobboldal így tette a liberalizmust szitokszóvá...

18 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.