2017. április 2., vasárnap

ÍGY LESZ BÖRTÖN MAGYARORSZÁGBÓL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.04.02.


Érzi úgy bárki, hogy Magyarország háborúban áll? És az feltűnt, hogy a kormánypártiak élükön Orbán Viktorral mégis folyamatosan úgy beszélnek, mintha ez igaz lenne, és egyedül ők lennének a béke és a biztonság letéteményesei? Sok cikk kezdődött így az elmúlt években és mind arról szólt, hogy ennek a stratégiának milyen hatalomtechnikai okai és céljai vannak, hogy váltják majd ezt szavazatokra 2018-ban. Azonban van emögött valami sokkal súlyosabb, amiről nem esik szó, pedig veszélyesebb újabb négy év Fidesznél.

A biztonság megeszi a szabadságot


2001. szeptember 11-én nagy adag csodálkozással és kis félelemmel bámultam a füstölgő tornyokat a tévében és tizenkét éves fejjel is éreztem, hogy valami egészen új kezdődik: a hidegháború megnyerése után elégedetten hátradőlő nyugati világ tíz év viszonylagos nyugalom után a terror és a paranoia korába lépett.

Kilenc nappal a New York-i támadás után George W. Bush elmondta ma már történelminek nevezhető beszédét, amelyben bejelentette, hogy az USA háborút hirdet a terrorizmussal szemben. Azóta kiderült, hogy ez a háború nem két napig fog tartani, sőt, amellett is szólnak érvek, hogy nyerhetetlen, mert épp az USA dominálta világrend a bölcsője.

A nyugati világ kénytelen, kelletlen elkezdett berendezkedni erre a furcsa háborúra, pedig a lakói már úgy megszokták, hogy csak távoli, egzotikus helyeken ölik katonáik a kommunistákat, diktátorokat, terroristákat és civileket, míg ők békében gyarapodnak. Most viszont azzal kell számolniuk, hogy felrobbantják őket a metróban, lelövik a gyerekeiket egy koncerten, vagy elütik őket fagyizás közben.

Nem csoda, hogy a BIZTONSÁG, így csupa nagy betűvel szerepel manapság minden politikus szótárában. Olyan központi ügy lett a (fizikai) biztonság, hogy ennek garantálásáért a magánszféra és a szabadság részleges (?) feladását is simán lenyelte a nyugati világ. Az internetnek és a digitális technológiának hála olyan megfigyelőállamok épülhettek ki, amiről egy III/III-as osztályvezető soha nem is álmodhatott. Illusztrációul érdemes elolvasni ennek a cikknek a 2. részét, ahol az író Ilija Trojanow elmeséli, miért kellett 24 ügynök a lakásuk bemikrofonozásához a hetvenes évek Bulgáriájában.

Ehhez képest már gyerekjáték a megfigyelés: lehallgat a tévé, megfigyel a laptop, de a legtöbben maguktól is kiteregetik az életüket a “social media” minden bugyrában. Az államnak csak ki kell nyújtania a kezét, a társadalom soha nem volt ennyire transzparens. Ez egyszerre vezethet nagyobb biztonsághoz, de kifinomult elnyomáshoz is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.