2017. április 9., vasárnap

MÁSORSZÁGBÉLI KRÓNIKÁK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.04.08.


Nem igaz, hogy nem lehetett látni, hogy mi történik. Hogy mire készülnek azok, akik ma hatalmon vannak. Lehetett látni mindent, csak figyelni kellett volna. És persze gondolkodni. Nem kellett nagyon okosnak lenni, inkább csak egyértelműnek.

Az alábbi, Másország című cikket szinte napra pontosan hét évvel ezelőtt írtam, 2010. április 12-én. A Népszabadság internetes oldalán jelent meg, utána lehet keresni. Egyetlen szót sem változtattam benne, így vállalom, ahogy van. És nem örülök, hogy milyen jól láttam előre. Talán, ha többen mertük volna látni, akkor most nem egy leharcolt, reményét vesztő, önmaga démonaival küzdő országban élhetnénk.

Másország

Azt mondta néhány nappal a választások előtt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, hogy hétfőtől egy másik országban ébredünk. Rossz érzésem volt a bejelentéstől: nem akartam más országban felébredni. Sem Törökországban, sem Szlovákiában, sem Romániában – sem sehol másutt. Megszoktam már az itteni, magyarországi ébredéseket. Néha fáradtan, gyűrötten kelek, de – talán nem lesz bajom belőle, ha bevallom – alapvetően megfelel nekem ez az ország. (Olyannyira kedvelem, hogy emelkedettebb hangulataimban, hazámnak nevezem.)

Időnként persze jó érzés más országban ébredni – leginkább akkor, ha az ember saját akaratából kerül oda. Nincs szebb, mint egy szép, napos reggel az olasz tenger partján, vagy az osztrák hegyekben – kirándulásból, vagy más okból kifolyólag.

Most azonban más a helyzet. Mostantól nem Magyarország, hanem Másország polgárai vagyunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.