2017. április 14., péntek

MINDANNYIAN GARÁZDÁK VAGYUNK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2017.04.14.


Gulyás Marci és Varga Gergő tegnapi Rajk-per szintű tárgyalása óta összesen két lehetőség maradt: valaki vagy Orbánfan, vagy garázda.

Kicsit jogászkodjunk. Fölteszem fényképen a BTK 339. pragrafusát, kicsit lejjebb, eredetiben. Rövid, és józan ésszel egyértelmű. Ám az Orbán Rezsim létalapja a fogalmak újraértelmezése, és a józan ész kifordítása. És tegnap, élő, egyenes adásban győződhettünk meg arról mindannyian, hogy ez már nem áll meg a politika határain. Tegnap óta az igazságszolgáltatás alapja is az Orbáni kifordított logika lett. Tegnaptól nem tudható, mit jelent a csoport, mit jelent az erőszak, és mit jelent a közösségellenes. Lemosható festékkel egy épületet megdobni - ráadásul még nem is sikerült - a józan ész szerint maximum köztisztasági szabálysértés. De nem Gecisztánban.



Végiggondolva eddigi tüntetési pályafutásomat: évek óta szupergarázda vagyok. Roppant erőszakos módon mentem sokszor olyan helyre, ahová nem akartak beengedni azok, akiket mindeközben e tetteim mélyen megbotránkoztattak, és ráadásul ezt csoportosan tettem. Súlyosan visszaeső módon valósítottam mindezt meg, minimum életfogytiglan a rám kiszabandó büntetési tétel. Mentőkörülmény, hogy mindezt abban a tévhitben tettem, hogy létezik a vélemény-nyilvánítás alkotmányos joga, a gyülekezésé, meg ilyesmik. Tegnap óta rá kellett jönnöm, hogy mekkorát tévedtem. Ezek a fogalmak ugyanis tegnap óta Gecisztánban kámforrá lettek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.