2017. április 19., szerda

MINDENKI TUDJA, HOGY GÁZ VAN, DE SENKI NEM MER SZÓLNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2017.04.18.


Miután ma kiderült, hogy a KDNP-nek is ugyanúgy viszket a tenyere, mint Orbánnak, de legalább már 128 ezer nemzeti inzultációs ívet vissza is küldtek a magyarok (=megközelítőleg 98%), miközben az Európától való távolodás jegyében, nemzetközi szerződések felrúgása árán, a CEU sarokba szorítása közben csak azért is a parlament elé kerül a civilek megszívatásának törvénye, és miközben az oroszok már megint a spájzban vannak, újabb jelentéktelennek tűnő, de annál fényesebb magyar sikertörténet született.

Orbán Viktor az Európai Unió vezetői/kormányfői közt elsőként (és e sorok írásakor egyedüliként) üzent (Szijjártóval a nyomában) a teljhatalomra ácsingózó Recep Tayyip Erdogan nevű török államelnöknek. Akinek azért kellett rögtön Azerbajdzsán és Fehéroroszország után nyelvet kilógatva gratulálni, mert a tegnapi – valószínűsíthetően igen súlyos csalások (erről itt és itt) által beárnyékolt – referendumon a szavazók 51,34 százaléka voksolt igennel. Ezzel a kegyelem taknyán ugyan, de gyakorlatilag jóváhagyták az államfői jogkörök jelentős kiterjesztését, amelyeknek segítségével a halálbüntetés gondolatával kacérkodó, Európával verbális háborúban álló török szultán akár 2029-ig is hatalmon maradhat.

Mi ebben a hír? Mivel már tegnap is nehezményeztem magamban, hogy a húsvéti tenyérvakargatás miatt Orbánék lekésték az első gratulálónak járó dicsőséget, valójában az lett volna a hír, ha nem sorakoznak fel a nagyok közé, és nem sietnek meggratulálni a politikai ellenfelei megsemmisítésében élen járó, fél országot bebörtönző, paranoiás, közveszélyes Erdogant.

Kicsit megkésve, de annál nagyobb szerettel és még nagyobb titokban pótolták a mulasztást. Ilham Alijev azeri elnök, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő, Donald Trump, a legmagasabb világi hely legmagasabb embere mellett Macedónia, Szaúd-Arábia, Irán, Szudán, Kenya, Palesztina, Katar, Pakisztán és Nagy-Britannia is külügyminiszteri szinten üdvözölte Erdogan sikerét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.