2017. április 1., szombat

ORBÁN MOST MÁR EURÓPÁNAK IS NEKIRONTOTT, DE MERKEL SZEDÁLTA MÁLTÁN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1. BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.03.31.


Bloomberg

A magyar és a német kormányfő összecsapott a menekültek ügyében az Európai Néppárt máltai tanácskozásán, az eset ritka módon megmutatta, mennyire eltérnek a vélemények a kérdésben, miközben az EU vezetői a Brexit miatt az egységet sürgetik. Merkel határozottan védelmébe vette a maga nyitott kapuk-politikáját, Orbán viszont megismételte, hogy a migráció a terrorizmus trójai falova. A magyar kormányfő litániaszerűen sorolta a vádakat a bevándorlás ügyében. Így figyelmeztetett arra, hogy a következő években domináns lehet a földrész nyugati felén a muzulmán jelenlét. Elítélte a nyugati ideológiát, amely bűntudatot parancsol a kereszteshadjáratok és a gyarmatosítás miatt. Felszólított az Emberi Jogi Bíróság átalakítására, mivel az jelenlegi formájában szerinte a biztonságot veszélyezteti. Arra is kitért, hogy ha megint sokmillió migráns indul meg a Balkánon, akkor lehetetlen lesz fenntartani a stabilitást.

Merkel, aki közben jegyzetelt az emelvényen, idáig ritkán reagált közvetlenül Orbán vádjaira. Ám most arról beszélt, hogy Szíria a szomszédunk. Azt akarjuk mondani – kérdezte -, hogy nincs semmi humanitárius kötelezettségünk? Mint kifejtette, az uniót részleges felelősség terheli, amiért nem gondoskodott táborokról a Közel-Keleten, és ez volt az egyik fő ok, hogy megindult az emberáradat. Megismételte, hogy helyes lépés volt befogadni a menekülteket, miután előzőleg nem törődtek kellőképpen a fejleményekkel és ily módon humanitárius szükséghelyzet állt elő.

FT

A magyar miniszterelnök kellemetlen megjegyzéseket hangoztatott Máltán, ahol azért gyűltek össze az európai konzervatív pártok és az EU vezetői, hogy az egység helyreállításáról tárgyaljanak. Orbán régi sebeket tépett fel, amikor az uniós politikát ostorozta a két évvel ezelőtti menekültválság ügyében. Azt állította, hogy az terroristákat segített és fenyegette a kontinens keresztény identitását. A metsző támadást a jelenlévők javarészt zavarodott csendben hallgatták, hiszen a tanácskozáson a populizmus elleni fellépés és az EU-ba vetett hit helyreállítása volt a cél. Ráadásul a britek csak egy nappal előtte jelentették be hivatalosan is a kiválást. Egyébként Orbánnak is a földrész jövőjéről kellett volna beszélnie. Ehelyett azt hangoztatta, hogy a migránsok párhuzamos társadalmat alakítottak ki és annak jelentős az antiszemita potenciálja. Bírálta a szír és líbiai rendszerváltáshoz nyújtott nyugati segítséget is, mert mint mondta, az csak rontott az ottani helyzeten.

Közvetlenül egyetlen vezető sem szállt szembe a magyar kormányfővel, de Merkel egyértelmlűen kiállt az unió menekültpolitikája mellett. A törökökkel kötött megállapodást is szükségesnek nevezte. Arra hivatkozott, hogy nem lehet mindenkit befogadni, akinek rosszul megy a sora. Az ír miniszterelnök pedig arra mutatott rá, hogy Európa egyik alapértékének megfelelően támogatni kell a bajba jutottakat. „Megvigasztaljuk a nincsteleneket és szívesen látjuk az idegeneket – emelte ki Enda Kenny...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.