2017. április 29., szombat

ORBÁNT CSAK SZÍVLAPÁTTAL LEHET MEGGYŐZNI

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.04.29.


Idehaza többen csalódással vették tudomásul, hogy nem az történt, amire sokan számítottak. Nem kevesen voltak ugyanis, akik abban reménykedtek, hogy szerdán az Európai Parlamentben az ott ülő képviselők végre a sarkukra állnak és nem csupán leordibálják Orbán fejét, mint tették ezt már több alkalommal, de lépnek is valamit.


Olyat lépnek, ami valóban fáj neki.

Magyarán: azt várták sokan, hogy Orbánt és vele a Fideszt kirakják a Néppárt frakciójából, vagy megfenyegetik azzal, hogy elzárják a pénzcsapokat, és felfüggesztik a Magyarországnak szánt fejlesztési pénzeket. Utóbbi lett volna persze a rosszabb opció, ez ugyanis az összes magyar embert hátrányosan érintené, de talán utolsó figyelmeztetésnek ez is jó lett volna.

Akik ebben bíztak, magukat csapták be. Mert bár ismerik ugyan Orbánt, de nem ismerik az Európai Uniót, és annak elsőszámú intézményét az Európai Parlamentet. Az Európai Parlament ugyanis egy demokratikus, és éppen ezért lassú, körülményes, valamint sajnálatos módon bürokratikus szervezet, amely ráadásul teli van külön érdekekkel, mely érdekek még lassúbbá teszik a döntéseket. Velük szemben ott van Orbán, és az ő nemzeti szotyializmusa. A magyar miniszterelnök nem demokratikus, és ebből kifolyólag nem is körülményes. Ha ő valamit kitalál, arról nem kell konzultálnia senkivel.

Ma dönt, holnap megcsinálja.

Ezt nem fogják fel az EU testületeiben. És nem azért, mert a felfogóképességük ezt nem tenné lehetővé, hanem mert ezeket a testületeket demokratikus viszonyok között, demokratikus viták eldöntésére hozták létre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.