2017. április 30., vasárnap

POLT PÉTER LEPLEZTE LE A SOROS ELLENI KORMÁNYPROPAGANDA HAZUGSÁGAIT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.04.29.


Soros György és a civil szervezetek a magyar kormány megdöntésére szövetkeztek! Soros és a civilek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek! Soros a megválasztott hatalom ellen szövetkezik! A kormánypropaganda ismert paneljeiről most ügyészség mondta ki: csak blöff.

A notórius bejelentő – aki patológiás személyiségből a magyar jogállam egyik oszlopává vált –, Tényi István feljelentést tett Soros György ellen. Itt volt az ideje – mondhatnánk. Talán nem is neki kellett volna elsőként lépnie. Esetleg a kormány valamely, erre hivatott szerve, esetleg a nemzetbiztonsági szolgálatok által szerzett adatokkal alátámasztva. Igény az volna rá - és indok is. A kormány minden létező szinten – a legtetejétől olyan csatolt véglényekig, mint a CÖF – arról harsog hónapok óta, hogy Soros, a háttérhatalom, miként szövi civilekből álló hálóját, hogy megbuktassa a regnáló, megválasztott hatalmat. Márpedig ez, akárhonnan is nézzük, állam elleni összeesküvés, szervezkedés, mifene nyalánkságok. Meg ugye azt is halljuk úton-útfélen, hogy a civil szervezetek mekkora állambiztonsági kockázatot hordoznak magukban.

Végül mégis Tényi volt a legszorgalmasabb, aki összegyűjtve e nyilatkozatokat, vette a fáradtságot végre egy tisztességes feljelentés megírásához. Tényi beadványával azt szerette volna elérni, hogy ha Soros tényleg meg akarja dönteni a kormányt, akkor indítsanak ellene eljárást. Rács mögé a gyíkemberrel!

Azonban láss csudát, a Polt Péter – egykori fideszes képviselőjelölt és Orbán legfőbb támasza a NER-ben – vezette ügyészség nem indít a spekuláns mocsok ellen eljárást. Ugyanis: a kormányzat különböző megnyilatkozásai nem tények, csupán vélemények. Az pedig, mint tudjuk, nem büntetendő. "A vélemény, politikai nézet önmagában azonban a konkrét tényállási elemek hiányában nem alkalmas állam elleni bűncselekm
ény megállapítására és nem ütköztethet
ő egyéb törvényi tényállásba sem" – írja az ügyészség...

ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.