2017. április 10., hétfő

SOROS-ÜGYNÖKÖK ORBÁN KÖRNYEZETÉBEN

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2017.04.10.


...Pici zavart azért éreztem, hogy most akkor Brüsszel küldi-e ránk a kitartott ügynökhálózatokat, avagy Soros. Az ő nevét viszont elfelejtették beleírni. De ezen nem akadok fenn. Megállítom én Brüsszelt is, meg Sorost is, ha kell, csak mondják meg, mikor járnak erre…

Aztán jött a hat kérdés. Hát, Miniszterelnök Úr! Olvasta Ön ezeket? Szerintem, nem. Mert, akkor aligha egyezett volna bele, hogy ennyire ostobának nézzenek bennünket. Mert ugyan kinek készültek ezek az ívek? A nemzetárulóknak nyilvánvalóan nem, hiszen azok kibontatlanul a szemétkosárba dobják a levelet, ha meglátják, hogy honnan jött. Az ingadozók, tisztesség ne essék szólván, unalmasnak tartják már ezeket a menetrendszerűen érkező megkereséseket. Ők ugyan kibontják a borítékot, de azzal teszik félre a nyomtatványt, hogy majd ha idejük lesz, megnézik. De erre soha nem kerül sor, ahogyan a szomszédomnál is látom. Sokáig itt-ott hányódik a kérdőív, aztán persze kidobják. És akkor még nem említettem az ország egyharmadát kitevő félanalfabétákat. Ők úgy tesznek, mintha komolyan foglalkoznának a témával, de ez csupán a látszat? Ha tanácsolhatom innen a végekről, róluk eleve mondjon le.

Csak mi maradtunk Önnek, Miniszterelnök Úr!
Ehhez képest, mintha lebecsülne bennünket. Pontosabban, tudom én, hogy nem Ön, csak a környezete. Ők azok, akik ahelyett, hogy a közérzetünkről, az ország állapotáról és lehetőségeiről tudakozódnának tőlünk, hogy Ön végre értesüljön arról, milyen is a világunk alulnézetből, olyan kérdéseket tesznek fel, amelyekre nincs közvetlen rálátásunk, nincs hatásunk. Ráadásul csúsztatnak. Mert, Miniszterelnök Úr, hogyan határozhatnánk meg Magyarországon az energiaárakat, amikor az energia nagy részét külföldről vásároljuk? Hogyan állíthatnánk valakiről, hogy illegális bevándorló, amikor maga áll elő azzal, hogy menedéket kér? Egyáltalán, annak idején, miért nem léptek fel a hatóságok például a magyarországi taxis embercsempészek ellen? És miért nem léptek fel eddig az erre hivatott szolgálatok az ország belügyeibe károsan beavatkozó, külföldről támogatott szervezetek ellen?

Tisztelt Orbán Viktor Úr! Figyelmeztetnem kell, hogy Önt is megtéveszti a környezete! Hiszen mi, a nemzet tagjai, a haza fiai is látjuk, hogy komoly munkahelyet csak a külföldi cégek teremtenek. Azt is mindig kiplakátolják, hogy a városkánk középületeinek, utcáinak, tereinek felújítását lényegében brüsszeli pénzekből végzik. Akik azokon dolgoznak, magunk között mondva, közvetve Brüsszelből származó fizetést kapnak. És nem világgá kürtölve a meglátásomat, de azért jeleznem kell Önnek: nem vagyok teljesen biztos abban, hogy annyira rosszul járnánk, ha Brüsszelben döntenének az adóinkról. Mert, Miniszterelnök Úr, ne vegye zokon, de mióta Ön kormányoz bennünket, az adóink csak emelkedtek. A múltkor kérdeztem is a szlovákiai, meg a romániai rokonokat, hogy is van ez náluk. Kiderült: nem csak többet keresnek, mint mi, de kevesebbet is vonnak le a fizetésükből és az ÁFA is kisebb ott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.