2017. május 26., péntek

ÁNGYÁN JÓZSEF KÉT ÉVE MEGJÓSOLTA A "FÖLDESÚR-TÖRVÉNYT" - JÖNNEK A KORMÁNY ÁLTAL KIJELÖLT AGRÁRINTEGRÁTOROK

ÁTLÁTSZÓ  BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2017.05.25.



Az Agrárkamara koncepciója alapján megkezdik a termelők integrációját, gyakorlatban a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező oligarchák alá szervezését. Ángyán József erről már 2015-ben elmondta a véleményét egy az Átlátszó által szervezett nyilvános beszélgetésen. Az idő őt igazolta.

A Népszava birtokába került az a mezőgazdasági integrációról szóló törvénytervezet, melyből kiderül, hogy az új termelési rendszer politika által vezérelt lesz. Az integrátoroknak előjogokat ad, viszont a gazdákra főként kötelezettségeket ró ki.

Ettől a törvénytől a feudális viszonyok felélesztése várható.

2012-ben módosították úgy az alaptörvényt, hogy “az integrált mezőgazdasági termelésszervezéssel” kapcsolatos szabályozást kétharmados törvénybe kell foglalni. Akkor ez módosítás a Fidesz több agrár vonalon dolgozó képviselőjét is váratlanul érte. Ők a választási ígéretek alapján arra számítottak, hogy a családi gazdaságoknak lesz kitüntetett szerepe az alkotmányban, és nem a tőkeérdekeltségeknek.

Ángyán József, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára nem sokkal ezután az alkotmánymódosítás után lemondott posztjáról. Szerinte a kormány kivételez néhány agrároligarchával, és úgy alakítja a törvényeket, hogy egy-egy régió teljes mezőgazdaságát ők tudják majd irányítani integrátorként.

Az integrátorok ebben a rendszerben a főszereplők, a profit java részét ők viszik, a gazdáknál meg marad a kockázat. Az integrátor biztosítja a szaporítóanyagot, a gépet, a műtrágyát, és ő vásárolja fel a termést is. Az időjárási viszontagságok, illetve a kártevők jelentette rizikót a földművesek viselik.

Az Agrárkamara elkészített a kétharmados szabályozási koncepció mindenben alátámasztja azokat az aggodalmakat, melyeket Ángyán József már az Átlátszó által 2015 őszén rendezett fórumon megjósolt, előre jelzett:..


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.