2017. május 3., szerda

ÁTFOGÓ PROGRAMJÁN DOLGOZIK A MOMENTUM

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió/Kárpáti János

2017.05.03.


A Neue Zürcher Zeitung című, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő svájci lap terjedelmes riportot közöl a Momentum Mozgalomról, amely több ezres tüntetést tartott május elsején Budapesten.

Az írás ismerteti a mozgalom színre lépésének a körülményeit, az olimpiával kapcsolatos, sikeres aláírásgyűjtő kampányt, és kitér arra, hogy a rendszerváltással nagyjából azonos korú fiatalok által létrehozott Momentum számára sem a széttöredezett baloldal, sem a szélsőséges jobboldal nem kínált hiteles alternatívát a jelenlegi hatalommal szemben. Miután úgy érezték, hogy az ő törekvéseiket nem képviseli senki, a politikai szerveződés útjára léptek. A zürichi lap újságírója a budapesti hetedik kerületi, hevenyészett pártközpontban tett látogatása és a Fekete-Győr András elnökkel folytatott beszélgetése alapján kiemeli: a mozgalom igyekszik a „se nem bal, se nem jobb” álláspontjára helyezkedni, és önmagát a liberális, a pragmatikus, a szociális, a polgárközeli és a hazafias jelzővel illeti. Egy nemzet ereje – idézi Fekete-Győr Andrástól – valamelyest abban is megmutatkozik, hogy képes-e befogadni és ellátni néhány száz menekültet. Ha emiatt féltenünk kell a kultúránkat, miként azt Orbán mondja, akkor az azt jelenti, hogy gyenge a kultúránk – mondta a Momentum elnöke, és ebben az értelemben hazafiatlannak minősítette a miniszterelnök nézőpontját. A Momentum jelenleg dolgozik átfogó programján, és azon van, hogy 2018-ban a kormányzásra is készen álljon – ismerteti a Neue Zürcher Zeitung a fiatal pártvezető által közölteket. Fekete-Győr számára az Orbán elleni koalíciókötés nem jön számításba, de szakkérdésekben nyitott a másokkal való együttműködésre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.