2017. május 12., péntek

AZ ÁLLAMI MVM SZERINT NEM KÖZPÉNZ AZ A FÉLMILLIÁRD FORINT, AMIT A CÖF-CÖKA-NAK ADOTT

444.HU
Szerző: Herczeg Márk
2017.05.12.


Mint kiderült, a békemenet mögött álló civil szervezet vezetőinek korábbi nyilatkozataival ellentétben tavaly 508 millió forinttal támogatta a CÖF-CÖKA-t az állami tulajdonban lévő MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

Az MVM által utalt összeg nagyobb, mint amennyi állami támogatásban részesül például a Jobbik vagy az MSZP. Ráadásul a kormánypárti szervezetnek mindig kampányidőszakban nőtt jelentősen a bevétele.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya a CÖF-CÖKA támogatásával kapcsolatban feltett kérdésünkre az alábbi választ adta:

„A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. társadalmi felelősségvállalási aktivitását nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi. A kérdéses támogatást is saját hatáskörbennyújtotta. A társaság számos közhasznú tevékenységet támogat, így 2016-ban többek között a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványét is.”

Azt nem írják, hogy az állami többségi tulajdonban lévő MVM „saját forrása” miért ne lenne közpénz.

A CÖF-CÖKA egyébként ma közölte: az MVM-től kapott pénzből a „civilitika” nevű tudomány alapjait kívánják lerakni és „táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételek” technológiájával ismertetnék meg a gyermekétkeztetési konyhák szakácsait...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.