2017. május 21., vasárnap

BOTKA VIKTOR

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.05.21.


Támogatta mindenki, még azok is, akiket ki akar hajítani, mint Frédi a kardfogú tigrist az ajtó elé, mert a párton belül senki nem mer szembemenni az aktuális megváltóval, kinek eljövetelét a szocialisták már hosszabb időn át várták, mint zsidók a Messiást.
Pedig ott volt ő eddig is, komoly pozíciókat töltött be, mégsem tett eleget semmiféle felkérésnek, mikor zengett az ég, olyannyira, hogy a végén megkapta a tagságtól - mint az Egyesült Államok a kínaiaktól hajdan - a százhetvenkettedik utolsó komoly figyelmeztetést, nem választották meg a válaszmány elnökének.
Megriadva az elnémethmiklósosodás lehetőségétől ekkor felébredt benne az ambíció, kiteljesedett demokrata mivolta, és közkinccsé tette magát, bejelentve, hogy ez itt most a soha vissza nem térő alkalom arra, hogy ő legyen a szocialisták kormányfő-jelöltje.
Ezzel egy ütemben meghirdette győzelemorientált programját, melynek egyetlen pontja volt, nevezetesen az, hogy Gyurcsányt dolgozza fel pártja kutyatápnak, egy esetleges választási szövetségnél nincs helye a listán, melyet saját deklarációjából kifolyólag ó fog vezetni, és mindenki csatlakozhat hozzá.
Botka László az MSZP jelöltje a kormányfői posztra.

Ennek az embernek fogalma sincs a parlamentáris demokrácia mibenlétéről, ez az ember dirigálni szeret, meg diktálni.
Már belépője a választási folyamatba is antidemokratikus volt, azóta pedig csak romlott a helyzet, kezdve vérpopulista jelszavától - fizessenek a gazdagok -, folytatva legújabb agymenésével a szocialisták listájáról, melyen nem szerepelhetnek azok, akiket felelősség terhel a 2010-es, fékezett habzású szereplésért - és még nincs vége.
Hogy nem látja, vagy nem akarja látni, hogy a 2010-es eredmény egy folyamat vége, hanem úgy állítja be azt, mintha a párt politikai irányvonalának helytelensége miatt kapott volna ki csúnyán az ellenzék, az csak azt bizonyítja, hogy nincs tisztában a helyzettel, és most kapkod, mint tót az anyja szoknyájához.
Amikor felvállalhatta volna a pártot, akkor nem tette, most meg ő szeretne lenni az MSZP Orbán Viktora, a bot, mellyel Jézus kiverte a kufárokat a templomból, de hát - sajnos - akármekkora szép nagy darab ember, mégsem bot, csak botka.
Ezek a handabandázások nem adnak esélyt arra, hogy maga mellé áállítsa a választói többséget, a tetejébe ezer sebből vérzik minden megmozdulása, a Rákosi által használt jelszó átgondolatlan beemelésétől saját politikájába, azoknak a politikusoknak homályos és differenciálatlan megítéléséig, akik a párton belül saját hátországát képezik.
Botka nem szűznemzéssel jött a világra, erős politikai múlttal rendelkezik, még ha úgy is tesz, mintha semmi köze nem lenne a szocialisták elmúlt tíz évéhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.