2017. május 18., csütörtök

BÜSZKE VAGYOK RÁ, HOGY ITT IS MEGTALÁLTAM A HELYEM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Digger
2017.05.18.


A mai poszt tulajdonképpen vallomás. Sok mindenről van benne szó: munkáról, a szakma szeretetéről, kihívásokról és az azokra adott válaszokról, külföldi életről is – szerintem sokan magukra ismernek majd benne, legalábbis remélem. Az elmúlt napokban úgyis volt elég vita, szóval evezzünk ma békésebb vizekre Digger segítségével!

„Azzal kezdeném, hogy van egy netes ismerősöm, akivel már egy ideje emaileket váltok. Azzal kezdte, hogy olvassa a blogomat és tiszteletét fejezte ki írói tevékenységem okán.

Illető úriember egy régóta külföldön élő biológus, ha jól emlékszem, akkor mikrobiológus, akinek van néhány köbméter professzori és kandidátusi tudományos fokozata, meg valami PhD is, amit nem tudom, micsoda, lehet, hogy savas a vizelete, de azt miért írta meg nekem?

Na mindegy, lényeg, hogy nagy koponya a figura, én pedig óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy egyáltalán figyelemre méltatott.

Elkezdtünk beszélgetni és egyre többet kérdezgetett a munkagépekről. Én nagyon szívesen válaszoltam és az utóbbi idők szakmai posztjai is az ő sugallatára íródtak. A „Kérdések,válaszok” poszt minden kérdése tőle érkezett.

Ezt írta nekem: „Elgondolkoztam, vagy inkább elábrándoztam, mi lenne, milyen szép lenne, ha mindenki ilyen hozzáértéssel és szeretettel dolgozna a saját szakmájában...

Mert minden szakmában meg lehet találni az érdekességet, a szépséget.

Amiket itt olvasok, az egy teljesen új világ számomra.

Köszönöm.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.