2017. május 6., szombat

ELVISZI A PÁNIK A PÉNZEDET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.05.05.



Örülhetnek azok a kötvényalapokba fektetők, akik az elmúlt időszakban nem menekítették ki a pénzüket. A hozamok ugyanis két hónapja emelkednek, így szépen gyarapodott a vagyonuk. A pénzpiaci alapok között viszont egyre több a mínuszos hozamú.

Az elmúlt hónapokban kiemelkedően sok pénz távozott a kötvényalapokból a zuhanórepülésbe forduló hozamok miatt. Főként a rövid kötvényalapokat hagyták ott a befektetők, de a hosszú kötvényalapokból is távozott a pénz. Februárban és márciusban 30 milliárd forint körüli vagyont csoportosítottak át innen a befektetők, pedig márciusban például összességében nőtt a befektetési alapokban tartott pénz a korábbi hónapok pénzkivonása után. 


Tény, hogy a rövid kötvényalapok tavaly év végi 2,6 százalékos átlaghozama sem okozhatott nagy elégedettséget, de az utána következő hozamesés nem kevés megtakarítót bizonytalaníthatott el. A hosszú kötvényalapok hozama feleződött. Viszont azok, akik kitartottak, március második felében és áprilisban is már emelkedő árfolyamokat és emelkedő hozamokat tapasztalhattak. Így akik nem bizonytalanodtak el, egy kis türelemmel több pénzt tehettek zsebre az elmúlt hónapokban, mint akik elhagyták ezt a befektetést. (A pénzpiaci és kötvényalapok legfrissebb hozamai itt találhatóak.(A cikk a Befektetési alapok rovat része, a korábbi hozamokat ott megtalálja.)...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.