2017. május 24., szerda

FERENC ÉS MELÁNIA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.05.24.


Trump az arabok és az izraeliek után találkozott a katolikus pápával is. Ferenc a katolikus egyház történetében azon kevés pápák közé tartozik, aki keresztény vonásokat mutat, és ezzel meg is botránkoztatja a katolikus főpapok és hívek egy részét. Minden valószínűség szerint az első keresztény pápa a katolikus egyházban, vagy a kevesek egyike.

Ennek legfényesebb bizonyítéka, hogy kapásból megmondta az elnökválasztási kampányban és később is, hogy Trump nem keresztény. Trump erre adott válaszának stílusa és tartalma pedig teljes mértékben igazolta Ferenc pápa ítéletét: mintha maga az ördög válaszolt volna.

A pápa a mexikói fal terve kapcsán mondta, hogy ennek indítéka távol áll az evangéliumtól, de Trumpnak egyetlen megnyilvánulása sem egyeztethető Jézus Krisztus tanításaival. Ezt az amerikai evangéliumi kereszténységnek, amely Trump legnagyobb támogatója, nem sikerült észrvenni. Eljött az a pillanat is, hogy a katolikus pápa liberálisabb és keresztényibb, mint az amerikai elnök.

A pápa már az érkezéskor Trump kezébe nyomta az “ajándékát”, a klímaváltozásról szóló pápai körlevelét. Trump nagyjából annyiszor fogja kinyitni, mint életében a Bibliát. A világ csak akkor élheti túl Trumpot, ha időben leváltják. Különösen figyelemre méltó azonban, a pápa gesztusa, ahogyan a szomszédos Szlovéniából származó First Lady-vel bánt.

Az igazi First Lady-ről beszélünk, Melania Trumpról, akivel Trump úgy bánik, ahogy a nőkkel szokott. Az első felesége be is perelte azért, mert Trump verte, és a többi sem számíthatott sokkal jobbra. Amit a közvélemény kívülről lát a szépség és a szörnyeteg kapcsolatáról, az önmagában borzalom. Nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a másik nagy “keresztény”, Orbán Viktor sem bánhat sokkal jobban Lévai Anikóval, és Putyin sem a feleségével való kedvességéről híres. Diktátorok a nőt is eszköznek tekintik.

Legújabban Melania nem volt hajlandó megfogni Trump kezét, mikor az próbált Izraelben a kamerák előtt képmutatóskodni. A sajtóhírek hatására másnap kéz a kézben kellett mennie Melaniának a szörnyeteggel. El tudjuk képzelni, mi zajlott előtte a hotelben. Nem véletlen, hogy “Free Melania” (Szabadítsátok ki Melaniát) címmel mozgalom indult Melania mellett. Az amerikaiak nem tudják nézni, hogyan bánik ezzel a szerencsétlen nővel Trump.

Túl azon a perverzitáson, hogy a lányát vitte be First Lady-nek a Fehér Házba, és Melaniát otthon hagyta a kisfiával New Yorkban, a város nyakán, amely dollármilliókat fizet a védelmükért, kifejezi a Trump családban elfoglalt helyét az is, amilyen megtűrt ötödik kerékként van jelen mindenhol, ahova egyáltalán odaengedik. A kérdés csak az, hogy ha Trump mindössze prostituáltnak tekinti a feleségét, akkor minek vette el?...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.