2017. május 14., vasárnap

HA FIDESZES VAGY, NEM HAGYNAK ELBUKNI

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.05.14.


Közbűnök miatt egyetlen Fidesz-kádernek sem engedi el a párt a kezét. Egyre hosszabb a lista azokról a látszólag bukott fideszesekről, akik botrányaik csillapodtával megint részt kaptak a zsákmányból.

A legfrissebb hír, hogy Pécs fideszes polgármestere, Páva Zsolt Fodor Ibolyát jelöli a Pécsi Értéktár Bizottságba. A hölgy, akit 2003-ban jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre ítéltek jelentős összegre elkövetett sikkasztás miatt igazán akkor került reflektorfénybe, amikor 2015-ben önkormányzati képviselőként fenyegetett egy közalkalmazottan egy komment miatt. Az erről kérdező riportert "tehetségtelen kis majomnak" nevezte, majd ráhívta a rendőröket. Később derült ki, hogy 2014-ben a kormány ellen tüntetőket hazaárulóknak titulálta. A sorozatos botrányok hatására Páva akkor így beszélt Fodorról: "az Ön viselkedése, az, ahogyan és amiket ír, mond a pécsieknek a különféle közösségi oldalakon, fórumokon, elfogadhatatlan, példátlan és méltatlan Pécs bármelyik választott képviselőjéhez!"

A jelek szerint alaposan megváltozott Páva álláspontja – látva a jelölést.

Persze Fodor Ibolyánál sokkal nagyobbak is buktak sokkal nagyobbakat, ám aggódniuk a napi betevőért nekik sem kell.

A legnagyobb zuhanó mindenképp dr. (?) Schmidt Pál köztársasági elnök – aki plágiumbotránya miatt volt kénytelen távozni a Sándor Palotából. Ennek ellenére minden jelentősebb Fidesz-rendezvény díszvendége, 2014-ben beválasztották a nemzet sportolói közé – tisztes havi apanázzsal –, 2015 októberében elnöke lett annak az uniós csoportnak, amelynek feladata, hogy elemezze a sport szerepét az Európai Unió külkapcsolataiban, valamint a budapesti olimpiai tervet felügyelő testület elnökének is megtette Orbán. Erre mondják: puhára esett.

Talán még nála is kipárnázottabb volt Várhegyi Attila zuhanása. Az első Orbán-kormány nemzeti örökség minisztériumának államtitkárát jogerősen ítélték börtönre sikkasztásért, amelyet még szolnoki polgármestersége idején követett el – 125 millióval megkárosítva a városát. A kormányból ugyan távoznia kellett, ám őt nem hagyták az út szélén. A Fidesz veresége után – Simicska Lajos közreműködésével és támogatásával – PR-kommunikációs céget alapított, amelynek aztán lényegében minden narancsos önkormányzat leadta a "védelmi pénzt". 2006 után pedig alig akadt nem fideszes vezetésű település. Jól ment a szekér, Várhegyi azonban többé már nem került reflektorfénybe. Azonban 2010 után ő felügyelte – és felügyeli a mai napig – a közmédia átalakítását és üzemeltetését. A leghallgatási botrányban az ő neve forgott a legtöbbet. A kis túlélő akkor a G-nap után is pozícióban maradt – és van a mai napig is.

De Várhegyinél jóval kisebb figurák után is lehajol a párt. Méltán merült a feledésbe Szabó Attila, aki közszereplését mindössze a "csopaki rém" jelzővel tette emlékezetessé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.