2017. május 28., vasárnap

HA NEM CSELEKSZÜNK, AZ EU SZÉTHULLÁSA KÖVETKEZIK - BRÜSSZEL +/-

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Jávor Benedek
2017.05.27.


Jean-Claude Juncker áprilisban mutatta be az EU jövőjéről szóló Fehér könyvét az Európai Parlamentben, amelyben öt lehetséges változatot vázol fel.

Az elsőt, hogy minden menjen tovább, ahogy eddig, csak kötelességből említi: a Fehér könyv megalkotását épp az indokolja, hogy nem tudunk tovább menni azon az úton, amin eddig jártunk. A második szintén csak elvi lehetőség: a szorosra fűzött föderális Európa a jelenlegi 28 (27) tagállammal politikai utópia, bármiféle realitás nélkül, amelyhez képtelenség megszerezni a tagállamok támogatását.

A harmadik irány, az EU redukciója arra, amiben hatékony, tehát az egységes piacra és a gazdasági unióra ugyan örvend némi támogatottságnak, de az ezt leginkább pártoló Nagy-Britannia döntése a kilépésről erősen aláásta ennek az opciónak a bázisát. És bár ez nem áll távol attól, amit például a magyar kormány időnként – legalábbis szóban – képvisel, valójában ez korántsem lenne olyan kedvező az Orbán-kabinet számára.

Egyrészt a kohéziós politika azonnali végét (azaz a hálózatban szétosztható uniós források elapadását) hozná magával. Ráadásul valójában az egységes piac adott esetben szigorú versenyjogi vagy közbeszerzési szabályai sokkal kényelmetlenebb kötelezettségeket jelentenek a kiskereskedelmi, média-, patika-, energia-, bank- és egyéb piacokat a felismerhetetlenségig torzító magyar kormány számára, mint az azoknál sokkal rugalmasabban kezelt demokratikus jogok betartása.

A negyedik opció az Unió megerősítése néhány olyan területen, amelyekben egyetértés van, és az integráció erőltetésének feladása ott, ahol a tagállami nézőpontok túl távol állnak egymástól. Csakhogy alig-alig találunk olyan területet, ahol a 27-ek egyszerűen meg tudnának egyezni. Korrupcióellenes küzdelem? Tessék meggyőzni azokat a tagállamokat – köztük Magyarországot –, amelyek épp kimaradnak az Európai Ügyészségből. Közös klíma- és energiapolitika? Csak annyit mondok: lengyel szén (és magyar atom). A szociális pillér megerősítése? Közlekedéspolitika? GMO-k? Nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmények, TTIP, CETA?

Ahány kérdés, annyi különböző mintázatban egymásnak feszülő tagállami érdekek, amelyek szinte soha nem mutatnak konszenzuális képet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.