2017. május 10., szerda

JOGÁSZATI TOPRONGYÁSZAT

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.05.09.


A Fideszhez közeli vértakony-felelőskorábbi irományával kapcsolatban, annak idején, feljelentés született. Mára az is kiderült, hogy hiába. Mert az Origo-n megjelent információk alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította Szél Bernadett feljelentését az áprilisi szövegekkel kapcsolatban. Ami különösen akkor lesz még érdekesebb, ha a civilekkel kapcsolatos legújabb kirohanása nyomán született állásfoglalás is ismert lesz majd.

Vagy mégsem lesz érdekesebb. Azt majd akkor meglátjuk. Addig pedig az tekinthető mérvadónak, hogy nem tekinthető fenyegetőnek, ha valakinek az üldözöttség és fenyegetettség megtapasztalását helyezik kilátásban. Legalább is abban a megfogalmazásban, ahogy B. Zs. alulszocializált magyar állampolgár internetre vetette: „aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni”. Még akkor sem, ha előtte de facto a saját jelenlétével felékesített kivonulással kapcsolta össze. Mármint az utcára való kivonulással összekapcsoltan. Mert az a kutyát sem érdekli, hogy egy elgörbült éjszaka után hova vonul az alulszocializált állampolgárok bármelyike. A mostani állásfoglalás nyomán különben azt okvetlenül érdekes lenne tudni, hogy a döntést hozók láttak-e az életben olyan könyvet, amelyik a pszichológiával foglalkozik és Herbart koránál egy kicsit frissebb kiadást képvisel. S nem a könyvet tároló polcról egy grafikai ábrázolást, hanem magát a könyvet. Kinyitva. Mondjuk a fenyegetés címszónál. Ebben az esetben ugyanis tudhatnák, hogy a hasonló indirekt fenyegetést kinyilvánító fogalmazványokat miért ellenjavalják a nevelés pszichológiájával foglalkozók.

Alkalmasint éppen azért, mert tartós, és alapvetően tárgytalan, tehát a tehetetlenséggel is frusztráló fenyegetést jelentenek. Ugyanakkor, talán éppen ezért, a hatóság szerint ez teljesen rendben van. Akkor azonban nyilván a hasonlóan indirekt ellenzéki gesztusok is rendben kellene, hogy legyenek. Akikkel kapcsolatban, egy bíró fogalmazott meg olyan tényállást megvalósultnak tekintő ítéletet, amely tényállást korábban ő maga címkézett baromságnak. Mint olyat. Így aztán jó lenne, ha legalább a testületeken belül lenne némi egység. Azon az egységen kívül, amelyet a hatalomnak csontig benyaló talárosok képzetes egylete látszik képviselni. Tisztelet a kivételnek! Akár azon az áron is, hogy önmaguk korábbi munkásságát köpik szemközt. Így aztán még az is lehet, hogy a Fidesz-barát taknyász ügyében döntést hozó is ellentétes véleményen volt mostanáig. Akármi megtörténhet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.