2017. május 24., szerda

JOGÉRTELMEZÉS SZINTJEI

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.05.24.


A jog abban a pillanatban, midőn harci készségét feladta, feladta önmagát is” (Rudolf von Jhering: Küzdelem a jogért).

A legutóbbi blogbejegyzésem (Keresztre feszítés) óriási vitát váltott ki, aminek persze én nagyon megörültem. Az egyik kritikusom viszont csodálkozását fejezte ki amiatt, miszerint én ezt írtam: "Ezeket a konkrét tartalmi kérdéseket (ti. azt, hogy mi a „demokrácia” és mi a „jogállam” - Sz. Sz.) viszont egyedül az EP mondhatja meg, ha az értelmezési tartomány az EU. Ki más mondhatná meg, hiszen ő a szuverén!" - Csak nem azt állítod ezzel, hogy egy jogszabály létrehozója mondhatja meg azt is, hogy az megfelel az európai jognak és punktum???” Nos, ez mint oly sokszor, több elméleti problémát vet fel, amire érdemes külön bejegyzést szentelni.

Talán ott érdemes kezdeni, hogy miként értelmezzük a jog fogalmát, hiszen ettől függ az is, hogy mi a funkciója a politikai rendszer működésében. A jog mindig a politikai hatalomnak a politikai céljai által determinált kényszernormája arra nézve, hogy az adott politikai rendszer miként működjön. Ez a funkciója minden politikai rendszerben ugyanaz, ezért ebben a tekintetben nincs különbség az egyes korok jogrendjének társadalmi funkciója között. A politikai rendszerek egyedi különbségeit, aminek nyomán megkülönböztethetünk politikai rendszer főtípusokat és azok modelljeit, éppen a politikai célok különbözősége adja. Ez utóbbit pedig a jogrendjük tükrözi olyan módon, hogy bizonyos szervezési és magatartási normákat határoz meg, amelyek megvalósítását a hatalmi eszközeivel akár kikényszerítheti. A jogrendben azonban csak általános leírásokat fogalmazhatnak meg, amelyek azonban ab ovo nem tartalmazhatják mindazokat a konkrét tényállásokat, amelyek elvileg előfordulhatnak a gyakorlatban. A jogrend tehát mindig hézagos, ami már akkor elavulttá teszi azt, amikor lefektették.

A bíró, akinek az lenne a feladata, hogy az adott jogrend egyes jogszabályait alkalmazza a konkrét tényállásra, egyes esetekben nem képes azt megvalósítani, mert meglehet, egyetlen jogszabály sem alkalmazható maradéktalanul a konkrét esetre. Eugen Ehrlich ezt a problémát így fejezi ki: a bíró döntésétől „egyrészt megköveteljük, hogy ne az egyéni önkény, a személyes vélemény folyománya legyen, hanem általános érzést, egy magasabb forrásból származó igazságot fejezzen ki; másrészt illenie kell az egyedi esetre, a kérdéses vitát meg kell oldani” Később ezt írja: „A jogász nem teremt jogot, hanem meg kell találnia a jogot. Ennek ellenére nem kétséges, hogy minden döntés hozzátesz valamit a hatályos joghoz – nemcsak bizonyság az érvényes jogról, hanem forrása lehet egy új jognak is”. Ehrlich ennek a problémának, tehát az általános jogszabály és a konkrét tényállás között esetlegesen adódó feszültség feloldására a szabad jogtalálás módszerét javasolta. Ez annyit jelent, hogy abban az esetben, amikor egy tényállásra nem lehet közvetlenül és érvényesen alkalmazni egy jogszabályt, akkor a bíró kvázi a jogalkotó pozíciójába helyezi magát és annak gondolkodásmódja szerint keres olyan jogi megoldást, ami feloldhatja a feszültséget. Ehrlich szerint: „....a szabad jogtalálás a nagy egyéniség teremtő gondolataitól is vár valamit”. Ezért: „A szabad jogtalálás nemcsak a bíró szellemével és jellemével, de tudásával szemben is a legmagasabb követelményeket támasztja”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.