2017. május 13., szombat

KÖVES RABBI NEM TUDJA, HOGY A FIDESZ ZSIDÓZIK

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Föld S. Péter
2017.05.12.


Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt nyilatkozta a közmédia péntek reggeli műsorában, hogy nem tud olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amely szerint a sorosozás antiszemita beszédnek számítana. Köves rabbinak joga van ahhoz, becsukja a szemét, és befogja a fülét, akár az egész fejét is a homokba dughatja, de ettől még a sorosozás mögött bizony antiszemitizmus van. Ez független attól, hogy Köves rabbi tudja-e ezt, vagy sem, és attól is független, hogy Köves rabbi csak úgy tesz, mintha nem tudná, vagy valóban nem tudja.

Köves rabbinak el kellene döntenie, hogy magyar zsidónak tartja magát, vagy fideszesnek.

A Fidesz mostani sorosozása mögött ugyanis kőkemény zsidózás van, alig burkolt, már nem is kódolt antiszemitizmus. Ezzel együtt, én még most is azt gondolom, hogy a Fidesz nem antiszemita párt. Ezzel a megállapításommal sokan szoktak vitatkozni, amiben nincs meglepő, sok jel ugyanis ennek épp az ellenkezőjét mutatja.

Azt gondolom a Fideszről, hogy nem antiszemita, hanem populista párt. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy ha úgy látja, hogy az érdekeit az szolgálja, akkor még antiszemitának is tud látszani, vagy ha úgy tetszik – tetszik persze a fenének! – lenni.

A Fidesz nem azért nem antiszemita, mert a soraiban zsidó származású magyarok is vannak. Ilyenek minden pártban előfordulnak, fel lehet őket mutatni, körbehordani, mint a véres kardot. Hogy lám, hiába mondtok ránk mindenféle csúnyaságokat, mi nem vagyunk antiszemiták.

Az a helyzet, hogy egy nem antiszemita párt zsidózik ma Magyarországon. Nem a Jobbikról beszélek, mert ők antiszemiták, viszont – legalábbis jelenleg – nem zsidóznak. Ma visszafogottabbak, mint a Fidesz, s talán elsőre furcsának tűnik, de nem árt, ha szoktatjuk magunkat a gondolathoz: mára a Fidesz lett az új Jobbik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.