2017. május 12., péntek

KÖZSZEREPLŐ HABONY ÁRPÁD A TÖRVÉNYSZÉK SZERINT

MANDINER BLOG
Szerző: Mandiner

2017.05.12.


Pert vesztett Habony Árpád a Jobbikkal szemben. A kormányközeli volt koronaőr azt kifogásolta, hogy a Jobbik plakátjain ábrázolta az arcképét. A törvényszék azonban kimondta, hogy Habony – mint politikai tanácsadó és médiatulajdonos – közszereplő, ezért a róla készült felvételeket nyilvánosságra lehet hozni.

Beperelte a Jobbikot Habony Árpád az arcképét is ábrázoló plakátkampány miatt. „Ti dolgoztok, ők lopnak” – szól a Jobbik szlogenje. Habony azonban nem az üzenet, hanem a személyiségi jogainak megsértése miatt perelt.

Habony ügyvédje megtiltotta, hogy róla kép- és hanganyag készüljön, valamint a nevének a közléséhez sem járult hozzá. A tárgyaláson azzal érvelt, hogy ügyfele közszereplői mivolta „nem éri el azt a szintet” ami alapján plakátokon ábrázolhatnák. Mint modta, a Habony Árpád lop feliratot (kép nélkül) is elég lett volna a palkátokra feltenni – számol be a Magyar Nemzet.

„Akkor csak kicsit közszereplő?” – kérdezte meg az ügyvédtől Szabó Csilla bírónő.

A Jobbikot képviselő Kummer Ákos a Fidesz.hu 2012-es írását említette meg, amiben Habony Árpádot miniszterelnöki tanácsadónak nevezték. Továbbá utalt arra is, hogy Habonynak sajtóorgánumok vannak a kezében, ezáltal hatása van a közügyekre. A bíróság Kummer érvelését fogadta el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.