2017. május 20., szombat

MAGYARORSZÁGÉRT AGGÓDIK A BEFOLYÁSOS NÉMET KONZERVATÍV LAP - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.05.20. 


Veszélyben a magyar demokrácia - írja a Die Welt, de a lengyelek közben már kezdik kapisgálni, hogy nem jött be a nagy populista áttörés terve. Az ördög ügyvédje - portré Kovács Zoltánról.

Die Welt

Magyarországon veszélyben van a demokrácia. Erre figyelmeztet vendégkommentárjában Karl Pfeifer osztrák újságíró, akinek az élete évtizedek óta szorosan kapcsolódik az országhoz. Már 1943-ban üldözött kisgyerekként magyar földön át menekült Palesztinába. Most azonban csalódott a Lex CEU és a civil törvénytervezet miatt, mert az súlyos csapást jelent a demokratikus értékek számára. Orbán Viktor és a Fidesz ily módon akarja elhallgattatni az utolsó független hangokat és azonosítani a potenciális bírálókat. Az európai törvények semmibevételével, a civil társadalom és a demokrácia rovására, egy uniós tagállamban. A kérdés ezek után, hogy ki jelöli ki végre a korlátokat a kormányfő számára? A német vezetés csendben van és az uniónak passzolja át a felelősséget, ám az EU pénzt ad nyakló nélkül, csak éppen hagyja, hogy a hatalom lábbal tiporja a szervezet értékeit, normáit.

Ami Magyarországon évek óta történik és napjainkban tetőzik, az egyre inkább a legsötétebb időkre emlékeztet. A médiát szinte teljes egészében a kabinet ellenőrzi, tudatosan gerjeszti a félelmet az idegenekkel, menekültekkel, zsidókkal, a külföldiekkel szemben. Hirtelen ők a felelősek minden olyan bajért, amit a kormány nem tud megoldani. A faramuci Fidesz-logika szerint ezért van szükség az új törvényre, amely leginkább Soros György alapítványai ellen irányul. Az üzletemberből az első számú közellenséget kreálták. Merthogy az általa támogatott emberi jogi szervezetek bírálják a hatalmat. Azon kívül Soros zsidó, aki az állami sajtó szemében a nemzetközi pénztőke világméretű összeesküvésének része. A szóhasználat nem véletlen. Ha az Európai Néppárt továbbra is védelmezi Orbánt, akkor felelősség terheli azért a katasztrófáért, amibe a miniszterelnök vezeti az országot. És ugyanez vonatkozik Németországra is, ha továbbra sem szólal meg. Öt perccel vagyunk 12 előtt. De utána senki senki se mondja, hogy nem látta, mi készül. Erre már túl sokan hivatkoztak a korábbi évtizedekben.

Guardian

A lap úgy látja, hogy Lengyelországban változik a hangulat Macron győzelme után. Az ország vezetése ugyanis érzékeli, hogy elmaradt a populista áttörés Európában, a szövetséges britek viszont távoznak, így Varsó némiképp elszigetelve érzi magát. Attól fél, hogy az összefogáspárti nyugati program védekezésre kényszeríti a kontinens keleti felét. Ráadásul az új francia elnök többször is nyíltan bírálta a lengyeleket a demokratikus normák megsértéséért, a menekültek befogadásának elutasításáért. A politikus nem bocsátotta meg, hogy a lengyel külügyminiszter januárban találkozott és kezet rázott Le Pennel. A választások óta azonban békülékenyre váltott a hangnem, ám nem kizárt, hogy Macron komolyan gondolta, amit a kampányban mondott a közös értékeket megszegő lengyel fél megregulázásáról. A Bizottság közben újra fenyegetőzik a migránsok ügyében, ám Varsó nem mutatja jelét, hogy változtatna álláspontján. De nem kíván frontálisan szembemenni Párizzsal, mert igencsak szüksége van a közösségi támogatásokra a következő pénzügyi időszakban is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.