2017. május 14., vasárnap

MAGYARORSZÁGON TOVÁBBRA IS BÁRKIT LE LEHET HALLGATNI ENGEDÉLY NÉLKÜL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.05.14.


Aki egy polgármesteri irodát hallgat le a polgármester tudta és beleegyezése nélkül, az Magyarországon jogkövető állampolgárnak számít – legalábbis a legfőbb ügyész szerint.

Ózd jobbikos polgármestere harcol – saját bevallása szerint – azzal, hogy tavalyi megválasztása óta folyamatosan lehallgatják az irodáját. Ezúttal a pártelnök Vona Gábor tudakolta a legfőbb ügyésztől: lehet-e ilyet csinálni Magyarországon.

A türelmetleneknek a rövid válasz: igen.

Az ügyészség álláspontjának megértéséhez egy picit vissza kell mennünk az időben. 2016 tavaszán találtak a közmédia vezetőinek irodájában és tárgyalójában lehallgató berendezéseket – mind kép-, mind hangrögzítésre alkalmas, rejtett felvevőket. A fidesznyik káderek érintettségéhez kérdést sem fért, így Polt Péterék komoly kihívással néztek szembe: a nyilvánvalót már nem tagadhatták, de ki kellett találni, miért is nem bűncselekmény az illegális lehallgatás. A kényszer végül parádés ügyészi indoklásban csúcsosodott ki: nem történt tiltott adatszerzés, mivel azt csak és kizárólag magántitok megsértésével lehet elkövetni, magántitkok pedig kizárólag saját tulajdonú ingatlanban, úgynevezett lakásban léteznek. Aki tehát köztitkot lop, annak szabad a pálya. El is engedtek iziben mindenkit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.