2017. május 11., csütörtök

NYUGGERDEDÓ A LÁTHATÁRON

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.05.11.


Régen aludtam olyan nyugodtan, mint most. Végre megoldódott az ország és a társadalom minden nyűge és baja, lendülünk felfelé, mint Pistike a hintán, a munkaerőhiány megoldódik csak úgy, mint a generációs problémák. Mindez nem másnak köszönhető, mint nemzetünk két zseniális koponyájának: Kósa Lajos (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) honatyáknak. Köszönjük szépen a nép nevében!

Mondom, miről is van szó. A honatyák – Kósa-honatya és Harrach-honatya – összedugták a buksijukat és azon töprengtek, hogyan is oldhatnák meg az ország mindösszes kínját egyetlen huszáros rohammal. Mert egyrészről magas a munkanélküliség, másrészről viszont sok helyen munkaerőhiány van. A szakképzett munkaerő, a gyakorlat és a tapasztalat főleg hiánycikk. Sok olyan ember van az országban, akit például éppen a Fidesz-kormány kényszerített nyugdíjba, amikor el kellett dönteniük, hogy amennyiben tovább óhajtanak dolgozni, akkor a már megszerzett és nekik jogosan járó nyugdíjat szeretnék inkább kapni, vagy a fizetésüket. Mert együtt a kettőt nem lehet.
Ez a jogszabály Harrach Péterre pont nem vonatkozott, ahogy egyetlen parlamenti képviselőre sem, mert ők egyszerre kapják a nyugdíjat és a képviselői fizetésüket. Ez úgy lehetséges, hogy a képviselők fizetést nem fizetésnek hívjuk, hanem tiszteletdíjnak és ez nem tartozik a jogszabály hatálya alá. Bizony.

Tehát a Fidesz-kormány (megtámasztva külön Harrach Péter pártjával) gyakorlatilag kilökte a nyugdíjas korú munkavállalókat a munkaerőpiacról, hogy helyet csináljon a fiataloknak és így javítsa a foglalkoztatási statisztikákat. Önmagában ez helyes törekvés, de az már akkor is látható volt, hogy az idősebb generáció szakmai- és élettapasztalatát nem lenne baj átmenteni, mert az hiányozni fog.

Néhány évvel a húzzanak a francba az öregek, kivéve Harrach, Hoffmann Rózsa, Pintér Sándor vonulatot projekt szárba szökkenését követően, köszönhetően a gazdasági válság lecsengésének, a Magyarországra telepített külföldi tulajdonú összeszerelőiparra épülő gazdaságnak, valamint a fiatal és középkorú munkaerő külföldi kalandozásának, súlyos munkaerőhiány alakult ki.

A kormánypártok két gazdasági-foglalkoztatásügyi és gerontológiai nagyágyúja kidolgozta a megoldást. Közérdekű nyugdíjas szövetkezeteket kell létrehozni! Az majd segít az inaktív nyugdíjasokat visszavezetni a munka világába, mert maguktól nem találnak vissza.

Egy ilyen szövetkezet a következő módon néz ki: nyugdíjasok a tagjai, akik befizetnek egy adott összeget (tagságot vásárolnak). Aztán dolgozhatnak, mint a hétfene, fizetést viszont nem kapnak. A munkájuk ellenértéke bekerül a közös szövetkezeti alapba, majd szavazással eldöntik, hogy ebből az alapból ki mennyivel részesül. Pénzt még mindig nem kapnak, hanem élelmiszerutalványt, vagy egyenesen élelmiszert kaphatnak, de ennek értéke nem haladhatja meg a minimálbér 25 százalékát.

A szövetkezeti alapban felhalmozódott bevételt a szövetkezet tagjának, vagy vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális jellegű szükségleteinek a kielégítésére kell felhasználni.

ITT megcsodálható az eredeti törvényjavaslat a maga valójában, én pedig összefoglalom a dolog velejét:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.