2017. május 2., kedd

ÖN CSALÁDBAN ÉL? KÉRDEZZE A NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATALT!

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: B1blog / Kerényi Kata
2017.05.02.



A család fő célja a helyes nemi szerepek átadása. A kényszerítés pedig hasznos nevelési eszköz – állítja az idei pedagógia érettségi mintafeladatsora. Sőt, azonos nemű emberek kapcsolata nem család. A fiait egyedül nevelő apa nem család. Az idős, gyermektelen pár nem család. A család élén a családfő áll – aki hagyományosan a férfi.

Már csak néhány hét, és a magyar szakgimnazisták számot adhatnak tudásukról a szakmai érettségi vizsgák keretében. Arról a szakmai érettségiről van szó, amit a pedagógusok és a diákok jelentős része is aggályosnak nevezett; ami az Oktatási Jogok Biztosa szerint is jogszerűtlenül került bevezetésre. Mindezek ellenére május közepén sor kerül az első írásbeli vizsgákra, majd ezt követően júniusban a szóbelikre is.

Az NSZFH honlapján már hetek óta elérhetőek szakmai ágazatonként mintafeladatsorok a hozzájuk tartozó javítókulccsal, hogy az érettségire készülő diákok gyakorlásként kitölthessék, és egyben lássák azt is, milyen típusú feladatokra lehet számítani majd a vizsgán. Bizonyára a rendkívül szűkös határidőknek (a májusi érettségik követelményrendszere november végére készült el) köszönhető, hogy a feladatsorok egy része finoman szólva is összecsapottnak nevezhető. Azok a fiatalok pedig, akik a pedagógiai ágazatot választották, olyan fontos információkhoz juthatnak a javítókulcs segítségével, amelyek talán utoljára a viktoriánus korban számítottak haladó szellemiségűnek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.