2017. május 7., vasárnap

ORBÁN ANNYIRA MEGOSZTÓ, HOGY A NYUGATNAK NINCS MÁS VÁLASZTÁSA: EL KELL UTASÍTANIA MINDENT, AMIT A KORMÁNYFŐ HIRDET - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SATÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey Lajos
2017.05.07.


Hangos sajtószemle

FAZ: Orbánnak is csak jót tenne, ha nem élezné annyira ki az ellentéteket. Már a Greenpeace is aggódik a magyar nacionalizmus miatt. Csakis az európai identitásra építve lehet elhárítani a nagy, nemzetközi gondokat - mutat rá a Spiegel.



FAZ

A kommentár levezeti, hogy miként is okoz kárt Orbán Viktor. A miniszterelnök a CEU elleni támadással hatalmas dühöt zúdított a saját fejére. Főleg a nyugati politikusok és újságok háborodtak fel. Az unió felemelte a mutatóujját. A Néppárt odáig meg, hogy felmerült a Fidesz kizárásának lehetősége. Csak éppen ebben nincs semmi új. Orbán már sokszor előadta a nyugat neveletlen gyermekét. Sőt, rendszer van abban, amit csinál. A külföldi kritikát úgy értelmezi, hogy itt az ország kerül veszélybe. Ily módon akarja maga mögé állítani a nemzetet, ő volna a magányos és hős harcos, aki megvédi a magyar ügyet. Ez idáig bevált, egyben eltereli a figyelmet, mondjuk, az egészségügyről és a korrupcióról. De rafinált, mert tudja, hogy az EU-tagságot a lakosság többsége támogatja, ezért a Közép-Európai Egyetem és a civil szervezetek kapcsán sem ment el odáig, hogy súlyos szankciók fenyegetnék.

A CEU esetében a cél az, hogy rövidebb pórázra vegyék, mint szinte minden más intézményt. Ám ha Brüsszel fogást talál a törvényen, akkor Orbán ezúttal is szép, csendben visszakozik. A baj azonban nem a részletekkel, hanem az összképpel van. A Fidesz mindent maga alá akar rendelni, ám a demokrácia több mint a négyévenkénti választás, szükség van ellenőrzésre, egyensúlyra. A kormányfő által előidézett károk közt kevésbé tűnik szembe, hogy Orbán rendkívüli mértékben megoszt, és ez lehetetlenné tesz minden differenciálást. Mert csakis ellentmondani lehet, ha mindent úgy állítanak be, hogy az sötét amerikai pénzügyi spekulánsok titkos aknamunkája Magyarország és Európa ellen, legyen szó Sorosról, a CEU-ról vagy a civilekről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.