2017. május 13., szombat

ORBÁNÉK TITOKBAN GIGANTIKUSRA HIZLALTÁK A CÖF-ÖT

INDEX.HU
Szerző: RA
2017.05.13.


Van egy szervezet Magyarországon, amely tavaly egyebek mellett például










  • a bevándorlásról szóló lakossági fórumsorozatot indított, több mint száz állomással, hogy a kvótanépszavazási ív aláírására buzdítson, és az EU reformját szorgalmazza;
  • a belvárosi Olimpia Parkban egy köztéri plakátkiállítást rendezett, ellenzéki politikusokat savazva;
  • az őszödi beszéd tizedik évfordulóján sajtótájékoztatón közölte, hogy az volt Magyarország történetének egyik legsötétebb napja;
  • nyíltan nemre buzdított a kvótanépszavazáson, támogatta Áder János államfővé választását, elítélte a Momentum olimpiai népszavazási kezdeményezését;
  • plakátkampányt indított „Vona és Gyurcsány egymásra találásáról”.
Nehéz erről azt állítani, hogy ez nem egy az egyben a kormány kampánya. Pedig nem, a Civil Összefogás Fórum és a vele együttműködő Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) csinálta mindezt, amely papíron civilként, támogatásokból és adományokból működik, és bár mondhatnánk, hogy mindenkinek szíve joga arra költeni a legálisan megkapott pénzt, amire akarja, azért ne tetessük magunkat teljesen hülyének, több súlyos probléma is van ezzel az egésszel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.