2017. május 14., vasárnap

TGM: ÉHSÉGSZTRÁJKOK, ŐRIZETBE VÉTELEK, KERÍTÉSEK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: TAMÁSGÁSPÁRMIKLÓS
2017.05.14.


Törökországban, ahol az Erdoğan-diktatúra köztisztviselők, közalkalmazottak, katonatisztek, aktivisták, független értelmiségiek tízezreit veti börtönbe (meg jó sok ellenzéki politikust, nemzetgyűlési képviselőt), lapokat tilt be, újabban középiskolai és egyetemi oktatók, kutatók tízezreit bocsátja el törvénytelenül, néhányan éhségsztrájkolnak – közülük két tanár, Nuriye Gülmen és Semih Özakça több mint hatvan napja: ők ketten súlyos életveszélyben vannak.

A tiltakozások egyelőre eredménytelenek, a nemzetközi nyomás nagyon gyönge. A németországi állami vállalatok (mindenekelőtt a Rheinmetall) folytatják a fegyverszállításokat az Erdoğan-rezsimnek; a török állam a NATO tagja. A rezsim a halálbüntetés újbóli bevezetésére (és alkalmazására) készül.

Izraelben 6500 palesztint tartanak – bírói ítélet nélkül – biztonsági őrizetben. A Fatah alelnöke, az ötszörös életfogytiglanra plusz még negyven évre ítélt Marvan Barghúti, s rajta kívül még körülbelül száz palesztin fogoly éhségsztrájkol az embertelen fogva tartási körülmények ellen: az izraeli hatóságok nem engedélyezik a családtagok látogatását, az élelmiszercsomagokat, a beszélőket; az élelmezés és az egészségügyi ellátás csapnivaló. Nem szólva arról, hogy Izrael joghatósága a megszállt területeken enyhén szólva kérdéses. Az éhségszrájkolókkal szolidáris tüntetőket az izraeli biztonsági erők brutálisan verik szét. Az izraeli állam avval, hogy az emberi jogokat és az arab-palesztin kisebbséget védelmező nem kormányzati szervezetek (NGO-k) egy részét „külföldi ügynök”-ként kényszeríti regisztrációra – az orosz kormányzaté mellett – egyik ihletője volt a gyalázatos magyarországi „civiltörvénynek”. Az újabban a Fatahhal és a PFSZ-szel együttműködést kereső Hamasz megváltoztatta az alapokmányát, ebben lemondott Izrael megsemmisítéséről, elismerte Izrael létjogát – ami az eddigiekhez képest nagy kompromisszum a fegyveres, korábban sok merényletet elkövető szervezettől. Ezt az alapokmányt Netanjahu izraeli miniszterelnök a televízió élő, egyenes adásában tépte össze és hajította a sarokba. A palesztin területeken tovább épülnek az illegális zsidó telepek a hadsereg védelme alatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.