2017. május 11., csütörtök

TÖLGYESSY PÉTER: ORBÁN DIADALMASAN MENETEL A ZSÁKUTCÁBA

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Gergely Márton
2017.05.11.


Orbán arra építette rendszerét, hogy egy sikertelen országot egyben tudjon tartani - mondta szerda este egy előadásában Tölgyessy Péter. A Fidesz - és korábban az SZDSZ - volt képviselője szerint ez az ország belső feszültségeit ismerve nem is kis teljesítmény. Mégis rendszerváltás lesz a vége, amelynek során a kormány ellenzékével együtt süllyedhet el, mondta, szerinte csak az a kérdés, ez mikor jön el. Orbán azért is ideges, mert 1989-ben már átélte, milyen gyorsan dől össze a legstabilabbnak látszó építmény is.

Tölgyessy Péter nem ígért kevesebbet az Eötvös Csoport szerda esti rendezvényén, mint hogy Orbán rendszerének elemzése mellett jóslatra is vállalkozik annak jövőjét illetően. Ennek megfelelő érdeklődés mellett zajlott a jogász-politológus előadása a Párbeszéd Házában: a díszteremből kiszorult több tucat ember a folyosóról is fegyelmezetten hallgatta az egykor az SZDSZ, majd a Fidesz színeiben politizáló Tölgyessyt.

A politológus hosszú, egy évszázadra visszatekintő történelmi pályán vázolta fel Magyarország mai helyzetét. A negyven éve induló spanyol felzárkózáshoz, majd a közép-európai térség 1990 utáni fejlődéséhez viszonyítva állapította meg az ország sikertelenségét. Hazánk elmarad gazdasági mutatóiban még a szomszédos államoktól is. De egy sikertelen országot is egyben kell tartani – erre építette fel Tölgyessy szerint rendszerét Orbán Viktor.

A kormányfő nem oldja meg a problémákat, ehelyett folyamatosan kijelöli azt, aki azokért hibás. Ezért van minden héten újabb harc, új ellenség. Viszont ezzel nem csak az alapfeladatát teljesíti – egyben tartja a sikertelen országot -, hanem három szempontból felülmúlja elődeit.

Orbán Viktor nagy találmánya ugyanis, hogy nem hitelből oszt jótéteményt rendszere támaszainak, hanem másét osztja szét közöttük. Ezért rég nem látott eredményt könyvelhetett el: a piacról finanszírozza az ország így is tetemes adósságát. Nem gazdasági érdekből teszi, hanem politikai okból, így garantálhatja a legnagyobb függetlenséget a nemzetközi színtéren. Ettől függetlenül, Orbán rendszerének első sikere ez: a piaci finanszírozás. A második, hogy az elmúlt hét évben csökkenteni tudta Magyarország lemaradását az unió fejlettebb országaival szemben. Ha kis hátránnyal is, de az ország együtt mozog az uniós térséggel. És képes volt egy felső réteg tagjainak gazdagodást biztosítani, az ő arányukat 7-8 százalékra teszi Tölgyessy.

Az ebből fakadó alapok ellenére az elégedetlenség jelentős az országban, a politológus 60-70 százalékra tette a csalódottak arányát. De őket nem tudja senki egy erővé kovácsolni. Az ellenzék gyengesége szerinte részben életkori sajátosság is. Ha a választójogot 65 év felett lehetne csak elnyerni, akkor a baloldal képes lenne leváltani a Fideszt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.