2017. május 3., szerda

ZEUSZUNK

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.05.03.


„.....az áll leginkább másnak a hatalma alatt, aki elhatározza, hogy egész lélekkel egy más ember parancsainak engedelmeskedik, s következőleg annak van a legnagyobb hatalma, aki az alattvalók lelkén uralkodik.” (Spinoza: Teológiai-politikai tanulmány).

Az előző bejegyzésemet (Tetemrehívás) azzal fejeztem be, hogy Orbán Viktor a múlt szerdai Európai Parlamentben történt kérdőre vonása után is megőrizte az önbizalmát, aminek nyomán senki és semmi sem taszíthatja le az Olimposz csúcsáról. Az erre adott egyik hozzászólásban a szerző már egyenesen Zeuszként aposztrofálta a kormányfőt. Nem tudom, hogy a kritikusom gondolt-e arra, hogy sokan éppen így tekintenek reá, tehát a „Zeusz” minősítés bizonyos vonatkozásban megállja a helyét, holott a hozzászóló nem ilyen kontextus szerint szánta azt leírni. Az alábbiakban éppen azt akarom bemutatni, hogy nem véletlenül alakult ki ez a közgondolkodás, hiszen annak megvoltak a lélektani alapjai, amit a Fidesz eddigi működése során alakított ki. S itt most nem Orbán Viktor egyéniségét akarom felmagasztalni és isteni jelzőkkel felruházni, csupán mint független elemző akarom bemutatni azt, hogy a lélektani megdolgozás mire lehet képes.

Ha röviden akarom jellemezni a problémát, akkor azt kell állítanom, hogy Orbán Viktor kitűnő politikai érzékkel rendelkezik, képes volt mindig minden helyzetben felismerni azt, hogy számára mi lehet a legjobb megoldás, képes volt ehhez nem csupán a pártját maga mellé állítania, hanem a választók tömegeit is. A szükséges politikai húzások megtételéhez pedig mindig tudta kiválasztani azt a legmegfelelőbb pillanatot, amikor ebből a legtöbb politikai hasznot húzhatja és az előbbiek, valamint ez utóbbi miatt szinte mindig sikerült a legtöbbet kihozni még a vesztésre álló politikai harcból is. Mindezek olyan politikusi tehetséget rajzolhatnának fel, amit ha igazán jó célokra használnának fel, akkor sokat jelenthetne az egész ország boldogulása számára. De ez valójában tisztán a saját és közvetlen munkatársainak a meggazdagodását szolgálja, és csupán másodsorban az egész nemzet javát. Mondhatnánk azt, hogy Orbán Viktor akár a nemzet felemelkedését is képes szolgálni ahhoz, hogy hatalmas vagyonra tehessenek szert.

Sok példát lehetne ezekre felhozni, de most csupán néhányra utalok. Az első igazán nagy beáldozás a liberális politikai filozófia volt még a kilencvenes évek elején. Emlékszünk arra, hogy kezdetben a Fideszt mindenki az SZDSZ ifjúsági tagozatának tekintette, amelyet besoroltak az SZDSZ párt alá is. Ez nyilván nem tetszhetett egy olyan politikus számára, aki nem elégedett meg a szatellit párt mivoltával, ezért magát a liberális eszmeiséget is képes volt feláldozni azért, hogy a konzervatív eszmeiség várható előnyeire szert tehessen. Hosszú távon ez a vállalkozása is bejött a Fidesznek, mert később maga az EPP hívta meg a sorai közé a pártot és így vált az tagjává Európa legnagyobb pártcsaládjának. Csak ma tudjuk igazán értékelni azt is, hogy ez mennyire volt kitűnő húzása Orbánnak, hiszen a sok kritika ellenére a Fidesz sokat profitálhatott az EPP-beli tagságából...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.