2017. június 17., szombat

A KELETI ILLIBERALIZMUS KÖZÉPTÁVON AZ AZ EGÉSZ EU-RA ÁTTERJEDHET ÉS BELÜLRŐL ZÚZHATJA SZÉT A KÖZÖS ÉRTÉKEKET - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.06.17.


- Orbán Viktor azért pécézte ki magának ezúttal Sorost és a civileket, hogy feltüzelje a saját híveit

- Az unió végét jelenti, ha a tagállamok nagy ívben tesznek a közös döntésekre - mondta ész kormányfő

- A szegedi terrorítélet felülvizsgálata azt jelzi, hogy a magyar bíróságok próbálnak önállóak maradni. De még ez sem biztos

Economist

Orbán Viktor új célpontot talált magának: a nemzetközi civil szervezeteket. Ez a legújabb húzása, miközben menetel az illiberalizmus felé. Programját már csaknem 3 éve Tusványoson meghirdette és az Országgyűlés most ennek megfelelően hagyta jóvá a civilek elleni törvényt. A jogszabály része a kormányfő összehangolt kampányának a liberális és emberi jogi szervezetek ellen, főként, ha azokat Soros György támogatja. Az állami, illetve Fidesz-párti média hónapok óta rendre kirohan a befektető és emberbarát, valamint a Nyílt Társadalom Alapítvány ellen. Úgy állítja be, hogy az üzletember liberális összeesküvést szervez, mert el akarja árasztani a földrészt migránsokkal, továbbá destabilizálni igyekszik Magyarországot, amikor nagyvonalúbb menedékpolitikát sürget Európában.

A törvény már nemzetközi felháborodást váltott ki. Goran Buldioski, a Nyílt Társadalom Kezdeményezés európai igazgatója azt mondta, hogy a szabályozás súlyos támadás a magyar demokrácia ellen és egészen példátlan a kontinensen. Kovács Zoltán ezzel szemben azt állítja, hogy a civil csoportok minden demokratikus rendszer alapvető részét alkotják, ám átláthatóaknak kell lenniük, amikor külföldi érdekből finanszírozzák őket. Az igazi cél azonban az, hogy feltüzeljék a Fidesz szavazótáborát. Boros Tamás a Policy Solutions-tól úgy fogalmaz, hogy a kormány azt szeretné, ha a magyarok úgy éreznék, hogy legfőbb értékeik kerültek veszélybe. Ehhez új ellenség kellett, és ez jelenleg Soros és a sok NGO. Viszont nem igaz az a hivatalos érvelés, miszerint az amerikai példát vették volna át, a tengerentúli jogszabály nem érinti a civileket. Közben pedig továbbra is a bezárás fenyegeti a CEU-t. Ez ügyben egy hét múlva találkozik a magyar megbízott New York Állam kormányzójával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.