2017. június 29., csütörtök

AMIKOR ORBÁN ÜZENT A SÖPREDÉKNEK

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Endre István Simay
2017.06.29.


Orbán Viktor megtartotta a maga értékelését a nemzeti inzultáció alkalmából. Lehetne afelett is elidőzni, hogy vajon miért nem mer népszavazást tartatni a nagy kérdésről. De már régóta tudható, hogy ahhoz gyáva. amikor meg nekidurálta magát, akkor sem sikerült érvényesre a kormányzati népszavazás. Így maradt szegénynek a nekiveselkedés az Uniónak és Sorosnak. Indulatból. Mert másra nem futja.

Az Európai Unió kapcsán gyorsan át lehet siklani a nyilvánvaló ökörségen. Azon, hogy a Pannon Géniusz ismét elsütötte a süketelést a nemzetek Európájáról. Ami egy globalizálódó világban nagyjából annyit jelent, hogy pont annyi esélye van fenntartani egy izolált faluközösséget, amilyen eséllyel a régi görög városállamok zárkóztak be a fennmaradás reményében. Pontosabban: a bezárkózás sikerült, de a fennmaradás nem. Mert az emberi történelem, pontosabban az emberi közösségek evolúciója, az erőforrások kihasználásának optimuma felé törekvés, kedvez a birodalmasodásnak. Ezt a történelemkönyvek tanúsága szerint lehetett egy-egy területen hátráltatni, de a tendenciák rendre utat törtek maguknak. A görög példánál maradva: a városállamok bezárkóztak, de a Földközi tenger környékén azért csak kialakult egy birodalom. A hivatalos nyelve azonban nem a görög lett. Akkor sem, ha divat volt görögül is tudni arrafele. A mai Európában Orbán megpróbálhat belefeszülni egy obstrukciós helyzetbe. Meg is béníthatja a magyar integrációt. Akár évtizedekre is. Történelmileg azonban pont ez okozhatja azt, hogy Magyarország egyfajta skanzenné, két birodalmi centrum közé szorult zsákfaluvá válik. Miközben a bevándorlási tendenciáknak is köszönhetően fokozódik az európai centrum összezárása, és a magyar kivándorlási tendenciáknak köszönhetően a hazai elsivárosodás.

Mert pont azok távoznak, akiknek itthon tartása elemi érdeke lenne az országnak. Nem az egoista, cezaromán, kicsinyes hűbéruraknak, hanem az országnak. Amikor Orbán meghirdeti a zsákfalvasítás politikáját, végső soron elárulja a jövő nemzedékeket. Miközben biztosak lehetünk: az első közt fog távozni az országból, ha el kezd zengeni az ég. Aztán, utólag majd el lehet gondolkozni, hogy az országnak a távolról öklét rázó Kossuth, vagy az itthon maradott, az országot a kompromisszumok robotosaiként fenntartó politikai réteg tette-e a nagyobb szolgálatot? Nem feledve, hogy az akkori gazdasági és politikai realitás szintén a térségi integráció volt. Akkor is, ha számos igazán nagy hőstettről születtek versek, énekek, históriák, regények. Az életet azonban az viszi tovább, aki szántani kezd, majd learatja a termést. A hőstettekbe szépen lehet belehalni, de nem lehet megenni. Orbán permanens harcát lehet támogatni, lehet nekiugrani mindennek és mindenkinek, ami, és aki mozog. De ha az országból eközben távozik az, aki a jövőt megalapozhatná, akkor csak a zacc maradhat. Nyáladzó ökölrázások közepette...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése