2017. június 18., vasárnap

APRÓBAN: ITT A KAPÁLÓS TETTEK IDEJE

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.06.17.


...Egyébként abszolút egyet értek azzal, hogy itt lenne a tettek ideje. Sőt! Már egy éve is itt voltak. Aztán elnézést kértek, és elsomfordáltak. Illetve nem. Elnézést nem kértek, csak somfordálnak. De az is lehet, hogy titkos összejöveteleiken továbbra is naponta esküsznek a CKP hatalmas munkájában részt vevők, hogy most már aztán úgy, de úgy elkezdik a hétköznapok embereit is partnernek tekinteni, hogy csak na! Meg nekiállnak kommunikálni a közérthető, mindenki számára érthetően kommunikálható oktatási programjukat! Aztán ásítanak, hazamennek, és kialusszák a nagy fogadkozást. A kommunikálható programmal adósak maradnak másnap is.

A tettek ideje tényleg itt lenne. Kedves Tanítanék, Kedves tanármozgalmi önvezérlők! Akár tehetnétek is valamit. A soron következő köd-eregetéseken kívül is. Tecciktudni. A szervezők felelőssége, meg ilyesmi. S ebből továbbra sem lehet kimászni azzal a süket dumával, hogy „csiná’d jobban, ha nem tetszik”. Tehát Itt a Tettek Ideje. Lehet menni kapálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.