2017. június 8., csütörtök

AZ ELSŐ ÁRUHÁZAK PESTEN

TÖRI MÁSKÉPP BLOG
Szerző: Mokaszin
2017.06.07.


A plázák világában nehéz elképzelni, hogy mekkora változást hozott az emberek életében, amikor a kisboltok és bazárok mellett megjelentek az első áruházak Pesten. A kortársak számára az áruház csillogó-villogó világa a mennyországnak számított, és még azt is feledtette a vásárlókkal, hogy itt nem lehetett többé alkudni, és a frissen vásárolt konfekcióruha a másnapi színházi előadáson visszaköszönhetett a szomszéd páholyból.

Aki látta a Mr. Selfridge című filmet, ami az egyik első londoni áruház születéséről szól, annak lehet némi fogalma arról, hogyan nézett ki egy 20. század eleji áruház. Pompa, csillogás, korábban elképzelhetetlen áruválaszték egy helyen. Halkan surranó udvarias eladók, lakószobára emlékeztető "próbafülkék", gyönyörű csillárok, csillogó vitrinek, luxustermékek. Nos, ilyen volt egy londoni vagy párizsi áruház. Ehhez képest a pesti áruházak kicsit megkésve és jóval szerényebb körülmények között jöttek létre, és nem is ugyanazt a középosztályt, hanem inkább a kispolgárság igényeit kezdték el kiszolgálni. Merthogy az arisztokratáink továbbra is Bécsbe jártak vásárolni, saját varrónővel varratták az egyedi, luxuskivitelű ruhatárukat, és még véletlenül sem merült fel bennük, hogy a pesti polgárral vegyülve betegyék a lábukat egy áruházba.

Holzer Simon Divatháza

Az első igazi pesti áruházat 1896-ban nyitotta Holzer Simon a Kossuth Lajos utca 9-ben, és női- és gyermekruhákat árusítottak. Az áruház a névadó család kicsiny szabóságából nőtt nagyra. Persze a szabóság képtelen lett volna akkora tőkét kitermelni, ami elegendő lett volna egy új, modern áruház megépítéséhez. Az történt, hogy a fővárosi tanács az Erzsébet tér építése miatt kisajátította a család itt álló épületét, és a kárpótlásként adott pénz már elegendő volt az áruház megnyitására. Az új bolt nem csak a szokatlanul nagy méretével érdemelte ki az áruház nevet, hanem azzal is, hogy választékos berendezése volt, óriási árukínálata (csak készruház lehetett kapni, amit az üzletben 600-800 szabó állított elő), hanem gyönyörű enteriőrje is. A belső tér a korabeli nagypolgári lakás szalonjait idézte, és itt működött az első nyilvános telefon is. Nyilvánvaló volt, hogy Holzer a módos középosztályt célozta meg, ami azért is volt érdekes, mert a századfordulón a felső rétegek nőtagjai rangon alulinak találták a konfekcióméretet, és exkluzív szalonokban varratták a toalettjeiket.

Holzer boltja nyugati értelemben valójában nem számított igazi áruháznak, hiszen nem volt teljes az árukínálata, így tulajdonosai inkább a Divatház névvel illették. Az első, valóban áruháznak számító üzlet az 1911-ben nyíló Párisi Áruház volt...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.