2017. június 8., csütörtök

AZ EMBERI JOGOKRÓL

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.06.07.


"Néhány dolgot tudok mondani: Hosszabb börtönbüntetéseket fogunk kiszabni terrorizmus miatt. Megkönnyítjük a terror-gyanúsítottak kitoloncolását. És korlátozzuk a terror-gyanúsítottak szabadságát és mozgását. Ha az emberi jogi törvények ebben megakadályoznak minket, akkor megváltoztatjuk ezeket a törvényeket" - mondta May.

Na! Ez már valami. Nem sok, de egy felismerés kezdete. Hogy ugyanis meg kell változtatni a törvényeket. Azért csak a kezdet, mert az angol miniszterelnök még mindig nem érti: a hosszabb börtönbüntetésekkel meg a kitoloncolásokkal nem ér el semmit, ahogyan a terror gyanúsítottak szabadságának és mozgásának korlátozásával sem.

Két okból fogom most magamat ismételni. Egyrészt mert nem tudom megmondani, hol olvashatnának erről bármit - nem vagyok olyan nagyképű, hogy magamnak tulajdonítsam a jogi eljárás szükségességének felfedezését és leírását, nyilván sokan rájöttek már, csak én még nem olvastam sehol. Másrészt ha mégis tőlem származik a javaslat, akkor ezen a blogon keresztül valahogyan jusson el végre olyan fórumokra, ahol tenni is tudnak valamit. Mert hogy tenni kell, az nem kérdés. Íme:

A bűnhődés (a bűn ellentételezése) hatástalan ostobaságok halmaza a civilizált világ jogalkalmazásában. A büntetés az esetek legnagyobb részében nem áll arányban a bűnnel. A római jog, a Függetlenségi Nyilatkozat, a Code Napoleon és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata sem tud mit kezdeni a bűnnel, mert képtelen beismerni, hogy a törvények által meghatározott jogok körültekintő tökéletessége hajítófát nem ér a szankciók hasonlóképpen tökéletes taglalása nélkül. A nürnbergi per nem véletlenül a jogtörténet legtöbbet emlegetett, legnagyobbra tartott eseménye: talán az egyetlen a világtörténelemben, ahol legalább megkísérelték deklarálni a jónak az erőszak által felmutatott fölényét a rosszal szemben. (A Nürnberget megelőző világháború lefolyását és kimenetelét ugye nem kell taglalnom? Ugye tudják, mi lett a következménye Eden ostoba politikájának?)
Erőszakra csak erőszak lehet a válasz, illeszkedően és hatásosan megválasztott és hasonlóképpen, de mindenekelőtt időben végrehajtott erőszak.

Az alapvető tévedés az emberi jogok alkalmazásában van. Az egyszerűség kedvéért hadd tegyek ide még néhány sort a fentebb idézett bejegyzésből:

...a (norvég) náci tömeggyilkos kimosakodva, öltönyben, nyakkendőben, karlendítéssel kéri számon az emberi jogait. Tetszik csodálkozni, hogy az egyszerű, tanulatlan polgár visszaköveteli a halálbüntetést? Ilyen képekkel, ilyen ítéletekkel, a gaztetteknek ilyen következményeivel nem lehet megmagyarázni a magyar miniszterelnök szellemi színvonalán élő, egyszerű embernek azt a különben igazolható igazságot, hogy a halál nem büntetés. Így nem lehet érthetővé tenni, hogy a halálbüntetés eltörlését nem az általános emberi jogok alkalmazása indokolja. Egy tömeggyilkos, amilyen például a norvég náci kiiratkozott ugyanis az emberi fajból, ezzel együtt az embernek járó jogok sem érvényesek rá többé, ezt jó volna végre megérteni. A halálbüntetést azért kellett eltörölni, mert valahogyan rá kell kényszeríteni a büntetőjogot a megfelelő retorziók kitalálására. Hogy összeállítsák és megszövegezzék azt a büntetési módot, ami valóban elrettentő lehet. A halál és az életfogytiglan nem az.
A jogalkalmazók évszázadok óta kényelmesen hátradőlve szemlélik a dühöngő erőszakot, mert azt hiszik, a jogalkotók már mindent megtettek, ami megtehető volt, ennél tovább nincs, mert az erőszak erőszakot szül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.