2017. június 17., szombat

AZ MSZP AZ ANYJÁT IS ELADNÁ A VOKSOKÉRT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.06.16.


Orbán jól bevált migráncsozásával és kerítéspolitikájának plalgizálásával indította választási kampányát a magát baloldalinak hazudó MSZP.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) a „minden áron szavazatot” jelszó alatt a jó édesanyját is eladni néhány ezer voksért. Legalábbis ez olvasható ki a párt honlapján kiemelt helyen, “A kerítésnek állnia kell” című írásból, ami azt igazolja, hogy nincs az az évszázados baloldali érték, amit a párt ne lenne hajlandó feláldozni, csakhogy néhány embere bekerüljön Orbán Viktor parlamentjébe, ami 100 milliós állami támogatással és a túlélés reményével kecsegteti az egykori néppártot, amely ma a kis pártok keserű kenyerét eszi, és – sokukkal ellentétben – a baloldali alapértékeknek is bármikor hátat fordít, csak a víz felszíne felett tudja tartani deres fejét. Mindezt igyekezik úgy eladni, mintha – az ellenzék legnagyobb pártjakén – győzelmi esélyei lennének a 2018-as választáson.

A párt – csakhogy elekerülje az ellenzéki együttműködésben számára esetleg előnytelen alku létrejöttét és kész helyzet elé állítsa a többieket – már régen saját kormányfőjelöltet nevezett meg, aki évek óta a nagy esélyre várva, – pont, mint Mesterházy Attila a 2014-es választások előtt – szinte azonnal, mint egy frissen kiket kakukkfióka, mindenkit kitúr az ellenzéki fészekből, és – pártjához hasonlóan – csak egy célt lát maga előtt, a minél több parlamenti mandátumot, amiért bármilyen aljasságra hajlandó. Botka László annyira belőtte magát, hogy egyenesen arról kezdett émelyítő téziseket zagyválni, hogy az egész Európa által utált és minden jóérzésű ember által elítélt, a déli határra épített kerítést…”senki sem bontja le, amíg a magyar emberek többsége nem érzi magát biztonságban az otthonába.”

A baloldalinak egyáltalán nem nevezhető, a kerítés alapú orbáni politikával éppen ellentétes irányt választó Angela Merkellel szemben magát szocialistának, vagy szociáldemokratának hazudó Botka szerint a határzár életünk része lesz egy jó darabig – ami elég kétértelmű megfogalmazás azok után, hogy alig néhány nappal korábban még arról beszélt, hogy ha pártja hatalomra kerül, első dolguk lesz lebontani azt. Ez most két dolgot jelenthet és mindkettő nagyon elkeserítő.

Az egyik az lehet, hogy Botka így adta a hallgatói és a választók tudomására, hogy ő is tisztában van vele, pártja jövőre nem fog választás nyerni, marad a Fidesz-uralom és így a déli határon épült kerítés is. A másik, – ami még ennél is szörnyűbb -, Botka megváltoztatta a véleményét, mert arra utazik, hogy a migránsvírussal megfertőzött magyar társadalom zavarosában halászva, talál a Fidesz vagy a Jobbik után még újrahasznosítható szavazót, akiből – kerítést és 13 havi nyugdíjat, vagy ehhez hasonlókat ígérve – MSZP-szavazót lehet faragni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.